Nagyvilág

Tusk: Egyetlen állam sem oktathatja Törökországot menekültügyben

Törökország a legpéldamutatóbban bánik a menekültekkel a világon – jelentette ki Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke szombaton a délkelet-törökországi Gaziantepben azon a sajtótájékoztatón, amelyet közösen tartott Angela Merkel német kancellárral, Ahmet Davutoglu török miniszterelnökkel és Frans Timmermansszal, az Európai Bizottság első alelnökével, miután a menekültválság megoldásáról tárgyaltak.

Tusk hozzátette: egyetlen államnak sincs joga kioktatni Törökországot migránsügyben.

Nem politikai megfontolásból mondom, ez a személyes véleményem

– szögezte le. Július végétől megkezdik az egyeztetéseket a Törökországnak nyújtandó uniós támogatás első egymilliárd eurós részletének kifizetéséről – mondta.

Angela Merkel hangsúlyozta, hogy Németország támogatja egy biztonsági övezet kialakítását Szíriában, így a migránsok az országnak a török határhoz közel eső, északi sávjában menedékre találnának. Vannak olyan térségek, ahol a február 27. óta érvényben lévő tűzszünetnek köszönhetően a biztonság garantálható.

Ahmet Davutoglu azt mondta: az európai uniós vízummentesség Törökország számára létfontosságú kérdés.

A török kormányfő kiemelte, hogy Törökország a menekültválság megoldását célzó egyezményben vállalt összes kötelezettségének eleget tett, egyebek között lehetővé tette, hogy a migránsok munkavállalási engedélyt kapjanak. Kiemelte, hogy Törökország egyetlen szíriai menekültet sem küldött vissza akarata ellenére a háború sújtotta Szíriába.

De ha nincs vízummentesség, érvénytelen!

A török politikus leszögezte, hogy a migránsok visszafogadását is tartalmazó szerződés a török állampolgárok számára biztosított európai vízummentesség nélkül érvénytelen.

Hiszem, hogy az Európai Unió megteszi a szükséges lépéseket a megállapodás teljesítésére

– mondta.

Ahmet Davutoglu beszédében kitért a délkelet-törökországi Kilis várost érő támadásokra, és elmondta, hogy a török kormány meghoz minden lehetséges óvintézkedést az aknatámadások ellen. A Gaziantep tartománybeli Kilisben a becsapódó gránátok mindennapossá váltak, gyakran halálos áldozatokat is követelnek, az emberek félnek, nem mernek kimenni az utcára. A török kormány a támadássorozatért az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezetet teszi felelőssé, mivel a határ szemközti oldala, az észak-szíriai Azáz környéke az IÁ elenőrzése alatt áll. Ankara ezért tüzérségével vagy légierejével rendszeresen választüzet indít.

Davutoglu hangoztatta: Törökország a legtöbb menekültet befogadó ország lett a világon. A politikusok a délután folyamán ellátogattak a Gaziantep közelében fekvő Nizip település egyik konténervárosába, ahol 4818 szíriai lakik. A tábor 2013-as átadása óta 363 gyermek született itt, és 1857 fiatal oktatását biztosítják. Angela Merkel felavatott egy, az EU által finanszírozott gyermekvédelmi központot.

Görögország a szakértőkre vár

Mohamed Tomos, a tábor egyik 49 éves szíriai lakosa, aki Damaszkuszból menekült el feleségével és négy gyermekével, úgy nyilatkozott:

itt iskolák és kórházak vannak, jól élünk. Azt szeretnénk tudni, hogy mit tartogat a jövő. Ha a háború ma véget érne, már holnap visszamennénk Szíriába.

Napközben 6 külföldi nemzetiségű állampolgárt tartóztattak le a törökországi Konya városban, mert a gyanú szerint az IÁ tagjai. Konya Gazianteptől légvonalban mintegy 300 kilométerre van.

A március 18-i EU-török megállapodás értelmében április 4-én kezdődött meg azoknak az illegális határátlépőknek a visszaküldése Törökországba, akik március 20-a után érkeztek valamelyik görög szigetre, és akiknek a görög hatóságok elutasították a menedékkérelmét, vagy ők maguk elzárkóztak a kérelem benyújtásától. Eddig 325 embert küldtek vissza, mert szinte mindenki folyamodott menekültstátusért Görögországban. Utóbbiak sorsa csak a kérelem elbírálása után dől el. A menedékkérelmek feldolgozása akadozik, és a görög hatóságok többször jelezték, hogy haladéktalanul szükségük van az EU által ígért menedékjogi szakértőkre.

Az EU-tagországok ezért cserében – egy egyelőre 72 ezer fős kontingens erejéig – legális úton átvesznek Törökországtól ugyanannyi szíriai menekültet, ahányat a görög szigetekről visszaszállítanak Törökországba.

Az egyezmény értelmében minden érintett ország, így Törökország is felgyorsítja a vízumliberalizációhoz szükséges intézkedések meghozatalát, és ha minden feltétel teljesül, akkor legkésőbb június végéig megszűnik a török állampolgárokkal szembeni uniós vízumkényszer. Az unió emellett összesen hatmilliárd eurót folyósít Ankarának 2018 végéig a török területen tartózkodó mintegy 2,7 millió szíriai menekült ellátására.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik