Nagyvilág

Irán menedéket ígért Aszadnak és családjának

közleményben Mahmúd Alavi-Tabar, a hírszerzési és biztonsági ügyekkel foglalkozó iráni miniszter. A hírről az Interfax orosz hírügynökség számolt be szombaton a libanoni pánarab al-Majadín televíziós csatornára hivatkozva.

A miniszter közleménye szerint Aszad Iránból folytathatná a lázadók elleni katonai műveletek irányítását.

Alavi megjegyezte, hogy ezt az ajánlatot Kaszem Szulejmáni, az al-Kudsz Erőknek, a Forradalmi Gárda külföldi különleges műveletekkel megbízott egységének parancsnoka kezdeményezte.

Az iráni miniszter ugyanakkor elmondta: Aszad elutasította a javaslatot, leszögezve, hogy ő és családja más szíriai családokhoz hasonlóan Damaszkuszban maradnak.

Alavi szerint Teherán további támogatásáról biztosította Aszadot, hozzáfűzve, hogy a két ország közötti kapcsolatok erősebbek, mint valaha.

Kaszem Szulejmáni tavaly júliusban Moszkvába utazott, hogy segítsen a damaszkuszi rezsimmel szövetséges Oroszországnak kidolgozni szíriai katonai beavatkozásának terveit, illetve létrehozni egy Aszadot támogató orosz-iráni szövetséget.

Szulejmáni a múlt héten ismét Moszkvába utazott, hogy elmélyítse a két ország együttműködését Szíriával kapcsolatban, közölték biztonsági források.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik