Nagyvilág

Erőszakkal fenyeget a dél-afrikai ellenzék

Hamarosan elfogy a türelem, és nem zárható ki, hogy a Gazdasági Szabadságharcosok (EFF) nevű dél-afrikai ellenzéki párt erőszakhoz folyamodik, hogy elmozdítsa helyéről a kormányt.

A párt vezetője, Julius Malema egy interjúban kijelentette: nem félnek a hadseregtől, nem félnek a harctól és küzdeni fognak. Arra a kérdésre, hogy ez valóban azt jelenti-e, hogy készek fegyvert ragadni, azt válaszolta, “igen, szó szerint értem. A szó szoros értelmében harcolni fogunk”. Malema hozzátette, “hamarosan elveszítjük a türelmünket, és fegyverrel kergetjük el ezt a kormányt”.

Az EFF hónapok óta Jacob Zuma államfő távozását követeli. A párt képviselői rendre megzavarják a dél-afrikai törvényhozás munkáját, s a parlamentben is Zuma ellenes szlogeneket hangoztatnak. Tavaly egy verekedést követően fegyveres őrök kísérték ki őket az ülésteremből. A 35 éves Malema korábban a kormányzó Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) ifjúsági szervezetének vezetője volt, de 2012-ben kizárták a pártból. Az EFF-ben “főparancsnoknak” hívatja magát.

Az EFF azzal vádolja Jacob Zuma államfőt, hogy tönkreteszi az országot. Zumát márciusban elmarasztalta a bíróság amiért nem volt hajlandó visszafizetni annak a mintegy hatmilliárd forintnyi pénznek egy részét, amelyet közpénzből fordított saját házának átépítésére, felújítására.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik