Nagyvilág

Még nem indulhat eljárás az Erdogant gúnyoló humorista ellen

Sem a török kormány beadványát, sem a német kormány felhatalmazását nem kapta meg az ügyészség.

Továbbra sem érkezett meg a német kormány hivatalos értesítése az ügyészséghez arról, hogy megindulhat a büntetőeljárás a török államfőt sértegető humorista, Jan Böhmermann ellen.

Angela Merkel múlt héten jelentette be, hogy a török kormány kérésére felhatalmazzák az igazságszolgáltatást, hogy büntetőjogi eljárást folytasson a ZDF köztelevízió műsorvezetőjével szemben. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy ez nem jelenti azt, hogy állást foglalnának a kérdésben, és ezzel egy időben kezdeményezik, hogy semmisítsék meg a XIX. századból hátramaradt jogszabályt, amely a külföldi országok intézményeinek és képviselőinek megsértésére vonatkozik.

Andrea Keller vezető főügyész közölte: még a török kormány beadványát, és a Recep Tayyip Erdogan elnöktől várt indoklást sem kapták meg.

Jan Böhmermann azt mondta: a török államfőt sértegető verset válasznak szánta arra, hogy egy másik közszolgálati csatorna, az NDR műsora miatt panaszt tett az ankarai vezetés. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik