Nagyvilág

Hat kisgyerek halt szörnyet egy ukrajnai lakástűzben

Péntekre az egész Odessza megyére kiterjedő gyásznapot rendeltek el, miután tegnap Sabo községben hat kislány égett halálra egy barkácsolt elektromos radiátor miatt.

A gyerekek édesanyjának elmondása szerint előző este a villanyfűtőtestre rakta a gyerekek átázott cipőit száradni, majd aludni tértek. Hajnalba fullasztó füstre és a lángok villogására ébredt. Kinyitotta az ablakot, ám ekkor a műanyag falburkolatú szoba egy pillanat alatt lángba borult.

Az asszony ruhája is meggyulladt, ezért pánikba esett, és kirohant a házból, hátrahagyva gyermekeit, akik közül a legfiatalabbak 4 hónaposak voltak, a legidősebb pedig 6 éves. A tűzoltók két órán keresztül küzdöttek a lángokkal. A ház teljesen kiégett, a tetőszerkezetének egy része beomlott.

A lángok eloltása után az egyik szobában megtalálták a hat kislány elszenesedett holttestét. A tűzeset idején a családfő éppen éjjeli műszakban volt. A gyerekeiket elvesztett szülők sokkos állapotban vannak, sőt az oltásban részt vett tűzoltók is nehezen viselték a látottakat – írja az UA-Reporter.

(innen)

Kép: a kislányok édesanyja sokkos állapotban, forrás: UA-Reporter

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik