Nagyvilág

A görög adósság marad ott, ahol van, nem tárgyalnak róla

Alexis Ciprasz a görög parlamentben (Array)
Alexis Ciprasz a görög parlamentben (Array)

Nem kezdődhetnek meg a tárgyalások a görög adósságenyhítésről, mivel nem valószínű, hogy megállapodás születik a görög reformintézkedések első felülvizsgálatának lezárásáról, közölte Jeroen Dijsselbloem, az euróövezeti pénzügyminisztereket tömörítő testület, az eurócsoport elnöke Amszterdamban az euróövezeti pénzügyminiszterek tanácskozását megelőzően pénteken.

Elmondta: nem valószínű, hogy Görögország és nemzetközi hitelezői megállapodásra jutnak pénteki tárgyalásaikon. A megállapodás további hitelrészletek folyósítására adna lehetőséget és megnyithatná az utat az adósságkönnyítésről szóló tárgyalások előtt.

Némi előrelépés már történt, jó hírek érkeztek Athénből, fogalmazott. Ha sikerül előrehaladni és további lépéseket tenni, akkor el kell kezdeni az adósságfizetés átütemezéséről szóló vitát, tette hozzá.

Még a megbeszélések elején járunk, ezért nem hiszem, hogy megegyezés születne a pénteki tanácskozáson.

Pierre Moscovici, az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyekért, valamint az adó- és vámügyért felelős biztosa a tárgyalások előtt  ezzel ellentétben úgy vélekedett: nagyon jó eredmények születtek Athénban. Görögország és hitelezői közel állnak a gazdasági reformokról szóló felülvizsgálatok lezárásához, mivel véleménye szerint Athén már lehetőséget nyitott az újabb hitelrészletek folyósítása előtt. A megállapodásra sor kerülhet – tette hozzá.

Görögország részéről “hiteles reformcsomagra van szükségünk, amely gazdaságilag igazolható, pénzügyileg fenntartható és társadalmilag igazságos. Biztos vagyok abban, hogy kis erőfeszítéssel karnyújtásnyira vagyunk a megállapodástól” – fogalmazott.

Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap, az IMF vezérigazgatója az euróövezeti pénzügyminiszterek tanácskozására érkezve úgy fogalmazott: a görög adósságteher enyhítése végtelenül fontos.

Elmondta, hogy a tárgyalások jól haladnak Görögországgal, de még nincsenek meg az elégséges feltételei az újabb hitelrészletek folyósításának, ahogy annak sem, hogy meg lehessen kezdeni az adósságenyhítés létfontosságú tárgyalásait.

Elkötelezettek vagyunk amellett, hogy a munka folytatódjon, de még nem tartunk a megállapodásnál. Sok a tennivaló, és amint lehet, meg kell egyezni az adósság fenntarthatóságáról is. Ez rendkívül fontos.

Görögország részéről “elégséges reformintézkedésekre van szükség az adósság szintjének fenntarthatóságához annak érdekében, hogy a megegyezés megszülessen, de még nem tartunk ott, hogy megkezdődhetnének a tárgyalások” – fogalmazott.

Az uniós statisztikai hivatal (Eurostat) csütörtökön kiadott jelentése szerint Görögország elsődleges költségvetési többlete a bruttó hazai termék (GDP) 0,70 százalékát tette ki tavaly, jócskán meghaladta a nemzetközi mentőcsomag fejében vállalt 0,25 százalékot.

Valdis Dombrovskis, az Európai Bizottság alelnöke, euróért és szociális párbeszédért felelős biztosa egy héttel ezelőtt arról beszélt, hogy Görögország a hitelcsomag-szerződésben 2018-ra előirányzott 3,5 százalékos elsődleges GDP-arányos többlet teljesítését szem előtt tartva jól halad a megkövetelt reformintézkedések költségvetésre gyakorolt hatásának kalkulálásában.

Véleménye szerint karnyújtásnyira van a megállapodás Görögország és hitelezői között a harmadik mentőcsomag következő részletének kifizetését felszabadító és az adósságcsökkentő tárgyalások megkezdését lehetővé tévő reformintézkedésekről.

Az uniós biztos rámutatott, hogy Athén előrelépést tett a nyugdíjrendszer, a személyi jövedelemadó, a privatizációs alap létesítése és az adóbeszedési rendszer terén megkövetelt reformokban.

Görögország tavaly nyáron állapodott meg a harmadik segélycsomagról az Európai Bizottság, az Európai Központi Bank és az Európai Stabilitási Mechanizmus képviselőivel. A Nemzetközi Valutaalap, amely részt vett a csomag kidolgozásáról folyó tárgyalásokon és az első két nemzetközi hitelprogramban, az első felülvizsgálat lezárása után dönt a harmadik mentőcsomagban való részvételéről.

Ha eredményesen zárul a felülvizsgálat – a felek korábban hangoztatott reményei szerint még május előtt -, Görögország megkaphatja a következő, 5,7 milliárd eurós hitelrészletét, valamint megkezdődhetnek az Athén által szorgalmazott tárgyalások a görög államadósságról is.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik