Nagyvilág

Először vetette be a B-52-es bombázót Amerika az Iszlám Állam ellen

Első ízben vetette be a B-52 Stratofortress típusú stratégiai nehézbombázóját az amerikai hadsereg az Iszlám Állam iraki állásai ellen, tudatta szerdán Bagdadban Steve Warren ezredes, az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció szóvivője.

Egy ilyen nehézbombázó precíziós bombákat dobott le az IÁ egyik lőszerraktárára, a dzsihadisták kezén lévő észak-iraki Moszultól mintegy 60 kilométerre délre.

Warren hangsúlyozta, hogy a korábban Vietnamban és Afganisztánban alkalmazott szőnyegbombázás már a múlté, az Egyesült Államok vezette koalíció többi gépéhez hasonlóan precíziós bombázásra használják a repülő monstrumokat. Charles Brown altábornagy, az amerikai központi parancsnokság (a közel-keleti térség ügyeiben illetékes amerikai katonai szervezet) légierejének parancsnoka korábban úgy fogalmazott, hogy azért nem hajtanak végre szőnyegbombázásokat, mert az amerikai erők minimalizálni akarják a civil áldozatok számát.

Az amerikai hadsereg április elején telepített át több B-52-es bombázót Katarba, ahol a Dohától délnyugatra fekvő al-Udeid légitámaszpont 2003 óta áll az amerikaiak rendelkezésére.

Az 1991-es Öböl-háború óta először szállt fel amerikai B-52-es a közel-keleti térség valamelyik országából.

(MTI, AFP)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik