Nagyvilág

Pénteken hatályba léphet a párizsi klímamegállapodás

Áder János is részt vesz az ünnepélyes aláíráson.

Pénteken hatályba léphet a párizsi klímaegyezmény, amelynek feltétele, hogy legalább 55 állam aláírja a megállapodást úgy, hogy az lefedje a globális kibocsátások 55 százalékát – mondta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium klímapolitikai főosztályvezetője egy szakmai konferencián.

Lukács Ákos elmondta: a párizsi megállapodás egyetemes jellegű, általános célokat fogalmaz meg, a részleteket a következő években kell kidolgozni, ezután kerülhet sor a közös végrehajtásra. Úgy vélte, az egyezmény betartása hosszú távú geopolitikai átrendeződéssel járhat. A központi célkitűzés, hogy a Föld légkörének felmelegedését 2 Celsius-fok alatt tartsák, de 2050 utánra a kibocsátás-semleges gazdaságra való átállást is kitűzték.

Áder János köztársasági elnök pénteken részt vesz a párizsi klímamegállapodás ünnepélyes aláírásán, előtte csütörtökön felszólal az ENSZ közgyűlésének a fenntartható fejlődési célok végrehajtásával foglalkozó vitáján, és részt vesz a Vízügyi Elnöki Testület első ülésén is – közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal. Az államfő találkozik Ban Ki Mun ENSZ-főtitkárral, Kolinda Grabar-Kitarovic horvát elnökkel, Ameenah Gurib-Fakimmal, Mauritius köztársasági elnökével, a Vízügyi Elnöki Testület társelnökével, Han Szung Szuval, a Vízügyi Elnöki Testület tanácsadójával valamint Al Gore volt amerikai alelnökkel.

Áder csütörtökön felszólal a fenntartható fejlődési célok végrehajtásával foglalkozó vitán, pénteken pedig a párizsi klímamegállapodás aláírásán.  Felkeresi a New York-i Egyetem új környezeti laboratóriumát, és meglátogatja a New York-i Columbia Egyetemen a gravitációs hullámok létének bizonyításában fontos szerepet játszott magyar kutatókat. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik