Nagyvilág

Rendőrautó gázolt a zebrán Ukrajnában – videó

Térfigyelő kamera rögzítette, amint egy rendőrjármű elgázol egy gyalogost a zebrán Kijev egyik központi kereszteződésében.

A hivatalos közlemény szerint egy nő szabálytalanul futott át az úttesten, aminek következtében a megkülönböztető jelzéseit használó rendőrautó alá került. A baleset következtében a vétkes gyalogos súlyos sérüléseket szenvedett.

Egy térfigyelő kamera felvétele szerint azonban kiderül, hogy a baleset sértettje egy kijelölt gyalogátkelőhelyen haladt át, amikor a járőrkocsi fékezés nélkül elgázolta, majd keresztülhajtott rajta. A videóból az is kiderül, hogy a rendőrségi autó nem használt megkülönböztető jelzéseket. Ráadásul az adott útszakaszon nem is kanyarodhatott volna balra, sőt az is látszik, hogy a gázolás után először még meg sem akart állni.+

Az UNN hírügynökség úgy tudja, hogy a kijevi rendőr-főkapitányság nyomozást rendelt el az ügyben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik