Nagyvilág

Olyan előválasztás jön, hogy még Trump is nagyon izgulhat

Az amerikai előválasztási folyamat keretében 247 demokrata és 95 republikánus küldött sorsa dől el kedden New York államban. Az előrejelzések a republikánusoknál Donald Trump milliárdos, a demokratáknál pedig Hillary Clinton volt külügyminiszter győzelmét jósolják.

Clinton vasárnap latin muzsikára táncolt Brooklynban, Manhattanben megígérte, hogy megvédi a nők jogát az abortuszhoz, Westchester városában afroamerikaiak templomában imádkozott, Flushingban pedig boltban teázott és szakszervezeti aktivistákkal beszélgetett. Donald Trump hétfőn a Nagy Tavaknál, Buffalo városában tartott választási nagygyűlést, este pedig az Ötödik sugárúton lévő Trump-toronyban beszélgetett újságírókkal.

Bár a keddi New York-i előválasztásokon a Demokrata Pártból két elnökjelölt-aspiráns vetélkedik, a republikánus táborban pedig hárman versengenek az elnökjelöltségért, mindenki Hillary Clintonra és Donald Trumpra figyel. Ők a legesélyesebbek ugyanis a győzelemre ebben a szövetségi államban.

A tét nagy.

Részben a megválasztandó delegátusok számát illetően, részben pedig azért, mert a keddi választások után – győzelme esetén – Clinton is és Trump is elrugaszkodhat a mezőnytől. New York szövetségi állam sok delegátust küld az országos elnökjelölt-állító konvencióra: demokraták 247 küldött, a republikánusok pedig 95 küldött sorsáról döntenek.

A kampányrendezvényeken a jelöltek mindegyike a sajátos New York-i értékeket hangsúlyozta. New Yorkban mind Clinton, mind pártbéli vetélytársa, Bernie Sanders otthon érezheti magát: a vermonti szenátor Brooklynban született és nőtt fel, a volt külügyminisztert pedig ebben az államban választották szenátorrá.

Donald Trump ízig-vérig New York-i, s ezt az elmúlt napokban valamennyi választási rendezvényén hangsúlyozta. Annál is inkább, mert nagy vetélytársa, Ted Cruz texasi szenátor korábban nemegyszer gúnyosan beszélt a liberális New York értékeiről. Cruznak nem jósolnak sok esélyt az elemzők, miként a Republikánus Párt változatlanul versenyben lévő harmadik elnökjelölt-aspiránsának, John Kasich ohiói kormányzónak sem.

Ted Cruz New York városában kampányolt vasárnap és hétfőn is, és megpróbált “szépíteni” korábbi lekicsinylő megjegyzésein, s nem a New York-i értékeket ostorozta, hanem sajnálkozott, hogy az állam és a város lakói “szenvedtek a baloldali demokrata Bill de Blasio New York-i polgármester és Andrew Cuomo kormányzó politikájától”. John Kasich az állam északi részén, Syracuse városában zárta kampányát.

Bernie Sanders, Hillary Clinton nagy vetélytársa New York Queens negyedében kampányolt, s annak ellenére nem vonul háttérbe, nem száll ki a versengésből, hogy a Demokrata Pártban egyre többen javasolják ezt neki. Hétfőn például Kirsten Gillibrand szenátor egy interjúban könnyes szemmel esdekelt:

Tedd le a fegyvert, Bernie!

A Demokrata Párt elnökjelöltségéhez 2383 delegátus megnyerésére van szükség. Bernie Sanders az eddigi választási folyamatban 1076 delegátus támogatását szerezte meg, Hillary Clinton pedig 1758 küldöttét.

A republikánus táborban az elnökjelöltség automatikus elnyeréséhez 1237 delegátus támogatása kell. Donald Trump 744 küldött támogatását szerezte meg, Ted Cruzt 559-en támogatják, John Kasich mögött 144 küldött áll. Mitt Romney, a republikánusok 2012-es elnökjelöltje hétfőn úgy nyilatkozott, hogy Donald Trump lesz az elnökjelölt, ha a Trump-ellenes voksokon változatlanul ketten osztoznak.

A keddi előválasztást azért tartják az elemzők az elmúlt évtizedek legdöntőbb voksolásának, mert akár az elnökjelöltség is eldőlhet. Ha Donald Trump nagyon nyer, akkor a nyári országos elnökjelölt-állító konvenció nem lesz nyílt versenyes – holott a Republikánus Párt vezetői és befolyásos személyiségei, Trump jelöltségét megakadályozandó, éppen ezt szeretnék -, s ha Hillary Clinton is nagy arányban győz, akkor előnye immár behozhatatlan lesz.

Donald Trump egyébként hétfőn újabb nagy nevet szerződtetett kampánycsapatába: William McGinley ügyvédet, aki prominens republikánus, politikai ügyekkel foglalkozik, és a delegátusokért folyó választási harc nagy szakértőjeként tartják számon.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik