Nagyvilág

Szabadságra megy a német humorista, akit Erdogan feljelentett

Azt mondta: elutazik Észak-Koreába, hogy ott tanulmányozhassa a sajtó és a művészet szabadságát.

Négyhetes szabadságra megy Jan Böhmermann német humorista, aki ellen jogi eljárás indult, mert tévéműsorában kőkeményen kigúnyolta Recep Tayyip Erdogan török elnököt.

Azt mondta, azért döntött így, hogy a közönség az igazán fontos dolgokra figyelhessen helyette: „a menekültválságra, a macskás videókra és Sophia Thomalla német színésznő szerelmi életére”. Hozzátette: szabadsága alatt keresztülutazik Észak-Koreán, hogy ott tanulmányozza a sajtó és a művészet szabadságának gyakorlatát.

Böhmermann ellen egyébként személyesen a diktatorikus hajlamú török államfő tett feljelentést, miután a német büntetőtörvénykönyvben szerepel olyan kitétel, ami a külföldi államfők megsértésére vonatkozik. Angela Merkel kancellár egyrészt jóváhagyta, hogy a hatóságok döntsenek a humorista ügyéről, másrészt bejelentette, hogy el fogják törölni ezt a törvényi kitételt

A ZDF köztelevízió közölte: tiszteletben tartják Böhmermann döntését arról, hogy szabadságra vonul, és minden jogi segítséget megadnak a számára. Ugyanakkor eltávolították honlapjukról és Youtube-csatornájukról a kifogásolt műsorrészt, a televízió vezetője szerint azért, mert így volt a legegyszerűbb kezelni a külső nyomást, miközben továbbra is kiállnak műsorvezetőjük mellett.

A németek nagy része egyébként kiáll Böhmermann mellett, de biztonsága érdekében rendőri védelmet kapott. (Deutsche Welle)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik