Nagyvilág

Csütörtökön jöhet az új ukrán kormány, de kérdéses az áttörés

Le kellene törni a rendszerszintű korrupciót, de nem látszik a világos akarat.

Csütörtökön választ új miniszterelnököt az ukrán parlament, a poszt várományosa Volodimir Grojszman házelnök. Grojszman napokig tartó egyezkedés után vállalta el a jelöltséget, melynek során megállapodtak arról, kik ülnek az új kormány miniszteri székeibe. Az új kormánytól azt várják, hogy véget vet az ország irányítását megbénító hosszú politikai válságnak, amely Ukrajna nyugati szövetségeseit is aggasztotta.

„A helyzet igen bonyolult” – nyilatkozta szerdán Grojszman. „De eljött az idő, hogy magunkra vállaljuk a felelősséget. Azt gondolom, sikerült megtalálni azt a módot, amely elfogadható és megfelelő ahhoz, hogy kivezesse az országunkat a válságból” – tette hozzá.

A leköszönő miniszterelnök, Arszenyij Jacenyuk a múlt héten jelentette be visszavonulását, miután elvesztette a választók bizalmát. A volt kormányfőnek ugyanis nem sikerült letörnie az országot sújtó korrupciót. Ugyanakkor az új kormány megalakítása körüli egyezkedést is sokan politikai játszmaként értékelik, Grojszmanra pedig Porosenko államfő embereként tekintenek.

Kedden az Egyesült Államok kijevi nagykövete arról beszélt, hogy az országnak juttatandó nemzetközi segély kifizetésének feltétele, hogy stabil kormányzás legyen, a szükséges reformok iránti elkötelezettséggel

Petro Porosenko hatalomra jutásakor új politikát ígért, de ez félresiklott, amiért a kelet-ukrajnai konfliktust okolják. Az államfő kritikusai szerint azonban az orosz agresszió testhezálló kifogás Porosenko számára, akinek milliárdos vállalkozóként a korrupt rendszer fenntartása az érdeke. Az elnök neve a múlt héten kirobbant offshore-botrányban is előkerült, bár ő tagadja, hogy adóelkerülés lett volna a szándéka.

A csütörtöki parlamenti ülésen előreláthatóan szűk többséggel fogják megválasztani Grojszmant. Ha ez mégsem jön össze, az előrehozott választásokhoz vezethet, amelynek következtében Porosenko támogatói erősen visszaszorulhatnak az ukrán törvényhozásban. (Guardian)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik