Nagyvilág

Szíriából kilőtt gránátok csapódtak be Törökországban

Legalább hat ember megsérült kedden a délkelet-törökországi Kilisben, miután kettő, szíriai területről indított gránát csapódott be a határ menti városban – jelentette a Dogan török hírügynökség. Süleyman Tapsiz, Kilis tartomány kormányzója úgy nyilatkozott: a hat sebesültből három állapota súlyos.

Az NTV török hírtelevízió arról számolt be, hogy az egyik lövedék egy üres mezőre, a másik pedig egy panzióba csapódott be. A hírcsatorna szerint az aknavetőből kilőtt gránátokat az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet ellenőrzése alatt álló területről indították. Kilisben legutóbb hétfő este csapódott be öt Szíriából kilőtt aknagránát, akkor tizenkét ember sérült meg.

Hasonló incidens már korábban is többször történt. Múlt csütörtökön az IÁ két rakétát lőtt ki a török városra. A támadásban hárman megsebesültek. Válaszul a török hadsereg a dzsihadisták észak-szíriai hadállásai ellen intézett légicsapást. Március elején szintén szíriai területről indított tüzérségi lövedékek csapódtak be a városban egy ember halálát okozva, egy másikat pedig megsebesítve.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik