Nagyvilág

Nyugat-Afrika: egy év alatt megsokszorozódott az öngyilkos gyerekmerénylők száma

Nyugat-Afrikában egy év alatt több mint tízszeresére nőtt az öngyilkos kiskorú merénylők száma, többségében lányok robbantottak pokolgépeket iskolákban és piactereken, hívta fel a figyelmet kedden az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF). A tájékoztatás szerint az öngyilkos merényleteket egyre nagyobb számban követik el gyerekek, akikre robbanómellényt adnak ruhájuk alá vagy kosarakba rejtve.

Laurent Duvillier, az UNICEF regionális szóvivője kijelentette: aggasztó, hogy egyre gyakoribbá válik gyerekek, főképpen lányok felhasználása a Boko Haram nigériai terrorszervezet által szított konfliktusban, amely Nigéria mellett Kamerunt, Csádot és Nigert érinti.

Míg 2014-ben négy ilyen, gyerek által elkövetett öngyilkos merénylet történt, addig tavaly 44, többségében Kamerunban és Nigériában. Néhány gyerek feltehetően nem is tudja, hogy pokolgépet visz, amelyet gyakorta távirányítással hoznak működésbe.

Az amerikai hadsereg adatai szerint a Boko Haram az elmúlt hat évben mintegy tizenötezer embert gyilkolt meg Nigéria északkeleti részén. Azóta, hogy a regionális hadműveletekben tavaly a kormányerők kiszorították korábbi fellegváraikból a szélsőségeseket, azok egyre nagyobb mértékben használják fel a gyerekeket terrortámadások végrehajtására.

A taktika hatékonynak bizonyul, egyre nagyobb ugyanis az áldozatok száma, mert az emberek nem tekintik fenyegető veszélynek a gyereket. Egyelőre nem tisztázott, hogy a Boko Haram miként kényszeríti a gyerekeket a támadások végrehajtására.

Az Amnesty International (AI) nemzetközi jogvédő szervezet becslése szerint a Boko Haram mintegy kétezer nőt és gyereket rabolt el 2014 óta azért, hogy szakácsként, szexrabszolgaként, fegyveresként és öngyilkos merénylőként használja őket.

Az öngyilkos merénylők kétharmada lány volt. Az elrabolt fiúkat pedig arra kényszerítik, hogy saját családjuk ellen elkövetett támadással bizonyítsák hűségüket a Boko Haram iránt.

A UNICEF jelentésében egy másik problémára is felhívta a figyelmet. A Boko Haram a kormányhadsereg előretörése miatt sok gyereket szabadon engedett a fogságból, ezekre a gyerekre azonban közösségük bűnösként tekint és nehezen fogadja vissza őket.

Az ENSZ Gyermekalapja kiemelte, a gyerekek a fő áldozatai Afrika leggyorsabban terjedő humanitárius válságának, ők képezik a 2,3 millió hontalanná vált többségét.

A konfliktus miatt a családjuktól és az iskolától elszakított gyerekek sebezhetők, a fegyveres csoportok könnyen besorozzák őket.

Mintegy egymillió gyerek esett ki az iskoláztatásból, miközben a Boko Haram 900 iskolát megsemmisített és 600 tanárt meggyilkolt – ismertette a Human Rights Watch (HRW) nemzetközi emberi jogi szervezet, amely szerint a szélsőséges iszlamista szervezet egy egész generációt foszt meg az oktatásban való részvételtől.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik