Nagyvilág

Szudán éhezik, de az elnök elűzné a segélyszervezeteket

Omar al-Besir szudáni elnököt szívesen látnák Hágában a vádlottak padján, de ő még 2020-ig elnök akar maradni, akkor majd lelép.

A népirtással vádolt szudáni elnök, Omar el-Besir 2020-ban távozni fog hivatalából – derült ki abból a csütörtökön közzétett interjúból, amit az észak-afrikai ország államfője adott a BBC-nek. Besir elmondta, hogy munkája rendkívül “megterhelő”, így ez a mostani lesz az utolsó elnöki ciklusa.

Az 1989 óta hatalmon lévő elnök tagadta, hogy a Szudánban uralkodó aszály miatt humanitárius válság alakult volna ki az ország egyes részein, és azt követelte, hogy a segélyszervezetek hagyják el hazáját. Az ENSZ adatai szerint kb. 400 ezer ember szorul segítségre Szudánban az El Nino éghajlati jelenséggel járó aszály miatt – hívta fel a figyelmet a világszervezet Világélelmezési Programjának (WFP) helyi vezetője, Marco Cavalcante hétfőn.

Herve Ladsous, az ENSZ szudáni békefenntartó erejének vezetője szerdán arról beszélt, hogy a nyugat-szudáni Dárfúr területén fokozódtak az összecsapások a kormányellenes felkelők és Besir erői között, és emiatt január óta 138 ezren kényszerültek otthonuk elhagyására. Hozzátette, egyelőre nem látni a 2003 óta tartó konfliktus megoldását, és mivel a kormány megtiltotta az ENSZ és az Afrikai Unió közös békefenntartó ereje, az UNAMID belépését a területre, a konfliktus áldozatainak hozzávetőleges számát sem lehet megbecsülni.

Az ENSZ tavaly decemberi információi szerint az elhúzódó harcok miatt mintegy 2,5 millióan menekültek el otthonukból, és a konfliktusban legalább 300 ezren vesztették életüket. Besir a BBC-nek adott interjúban mindössze 160 ezer menekültről beszélt.

A hágai Nemzetközi Büntetőbíróság népirtás, háborús bűnök és emberiesség elleni bűncselekmények elkövetésével vádolja a szudáni elnököt. A BBC-nek adott interjúban Besir politikailag elfogultnak minősítette a testületet. A hágai testület joghatóságát számos arab és afrikai ország nem ismeri el. Besir a tavalyi elnökválasztáson a szavazatok 94 százalékát szerezte meg. “Emiatt vetem meg a bíróságot, és utazgatok szabadon a világban” – jegyezte meg. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik