Nagyvilág

Megtorló légi csapásokat mért az Iszlám Államra Törökország

A török hadsereg az Iszlám Állam észak-szíriai hadállásai ellen intézett légi csapást csütörtökön, válaszul a szélsőségesek rakétatámadásaira. A Dogan török hírügynökség szerint az iszlamisták által uralt szíriai területekről helyi idő szerint reggel 9 körül legalább két rakétát lőttek ki a török-szíriai határon fekvő törökországi Kilisre, a támadásban hárman megsebesültek. Az egyik lövedék egy közút mellett csapódott be, a másik a városközpont egyik házát találta el. Egyes források szerint ebben két szíriai menekült élt.

A hatóságok elrendelték az érintett területek lezárását, és bezáratták a helyi oktatási intézményeket is.

Kilis hetek óta a szélsőségesek támadásainak célpontja: a január 18-ai és a március 8-ai csapások négy emberrel végeztek. A török kormány rendszeresen megtorolja az Iszlám Állam hasonló akcióit, mivel a dzsihadistákra nem vonatkozik a február 27-én életbe lépett szíriai fegyvernyugvási egyezmény.

Ahmet Davutoglu török kormányfő keddi közlése szerint Angela Merkel német kancellár a jövő szombaton ellátogat Kilisbe, ahol egy hatalmas menekülttábor üzemel.

Eközben a török légierő vadászrepülői bombázták a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) észak-iraki búvóhelyeit, jelentette az Anadolu török állami hírügynökség csütörtökön.

Tavaly júliusban felbomlott a két éve tartó tűzszünet Ankara és a kurd felkelők között. Azóta a főként Délkelet-Törökországban zajló harcokban több ezer lázadó és a hadsereg több száz katonája vesztette életét. A PKK 1984 óta folytat fegyveres harcot a kurd függetlenségért, a konfliktus eddig körülbelül 40 ezer halálos áldozatot követelt.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik