Nagyvilág

Kohl sokat kockáztat azzal, hogy Orbán mellé áll Merkel ellenében

A német sajtó a magyar belpolitikai helyzetet, illetve azt elemezte, hogy a magyar kormányfőt a volt német kancellár fogadja.

A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című konzervatív német lap a magyar belpolitikai helyzetről közölt beszámolót. Visszatérés a belpolitikába című írásában Stephan Löwenstein kiemelte, hogy Orbán Viktornak iskolai demonstrációkkal és korrupciós vádaskodásokkal kell szembesülnie.

A szerző szerint a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ létrehozása az igazságosság, az egységesség és a hatékonyság növelését célozta, de “az eredmény ennek majdnem pontosan az ellenkezője lett”. A “Fidesz-kormány a megszokott ignoranciával reagált” a tiltakozásokra, a baloldali ellenzék rosszindulatú kampányának tulajdonította azokat, de “lassacskán enged” a követeléseknek.

A cikk a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvény adatnyilvánossággal kapcsolatos módosításáról hozott alkotmánybírósági döntéssel összefüggésben kiemelte, hogy a fejlemény “veszélyes” Orbán Viktornak, “erősen emlékeztet” a 2014-es választási győzelme után kialakult helyzetre, amelyben pártja és személyes támogatottsága “példátlan sebességgel csökkent”.

Mint akkor, úgy most is a korrupció és a kormány hibái jelentik a témát, és ezek sokkal kényesebbek Orbán számára, mint a Nyugaton megfogalmazódó, ám Magyarországon visszhangra alig találó kijelentések arról, hogy Vlagyimir Putyin Oroszországának mintájára irányított demokráciává akarja tenni Magyarországot. A FAZ szerzője hozzátette, a kormányfő 2015-ben egy “vakmerő manőverrel”, a migráció témájára építve oldotta meg a helyzetet, de úgy tűnik, hogy Magyarországon ez az ügy már elintézettnek számít, így “visszatér a belpolitika”.

Lovaggá ütés Orbánnak

A Handelsblatt című üzleti lap ezzel a címmel közölte Orbán Viktor kormányfő és Helmut Kohl volt német kancellár tervezett találkozójáról Hans-Peter Siebenhaar kommentárját. A szerző szerint Orbán Viktor mestere önmaga kedvező fényben történő bemutatásának, és a növekvő hazai elégedetlenség miatt szüksége van “Európa elismerésére”, olyan nagy “csillogást” pedig nemigen biztosíthat neki senki, mint Helmut Kohl.

A találkozó a volt német kancellárral “lovaggá ütés Orbán Viktornak” és “arculcsapás” Angela Merkelnek. Helmut Kohl

éppen az “illiberális demokrácia” modelljének feltalálóját

tiszteli meg magánfogadással. A találkozó nem meglepetés, mert “Merkel tudja, hogy egykori nevelőapja már régen jóváhagyta Orbán Viktor politikáját, a kerítések idegenellenes politikáját”. A gazdasági napilap szerzője szerint Helmut Kohl a találkozóval azt kockáztatja, hogy szertefoszlik a róla mint tiszteletre méltó idős államférfiról kialakult kép, hiszen felvetődik a kérdés, vajon nem ismerte fel, hogy csak díszletként szolgál Orbánnak ahhoz, hogy “lemossa riválisát, Merkelt”?

A kommentár szerint Orbán “politikai hittérítőnek tartja magát”, szívesen

exportálná a gazdasági nacionalizmusra és ellenfelei kirekesztésére alapuló “illiberális demokráciáját”,

de e modell ősi származását, történelmi jelentőségét is igazolnia kell ahhoz, hogy tekintélyét növelje a jobboldalon. Ebben “mérföldkő”, ha Helmut Kohl növendékeként állítja be magát. “Kár, hogy Kohl már nem látja át ezt az egyszerű politikai játszmát”- írta a Handelsblatt szerzője.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik