Nagyvilág

Felháborodtak az áldozatok hozzátartozói a tömeggyilkos pilóta szülei miatt

andreas lubitz (Array)
andreas lubitz (Array)
Lubitzék gyászhirdetést adtak fel egy helyi lapban, amelyben fiukat értékes embernek nevezik, de áldozatairól nem esik szó.

Hatalmas felháborodást váltottak ki Andreas Lubitz szülei azzal, hogy egy helyi újságban emlékeztek meg fiukról, aki tavaly pilótaként hegynek vezette a Germanwings utasszállító gépét, a sajátján kívül 149 ember halálát okozva. Az áldozatok hozzátartozói felháborodtak azon, hogy a gyászhirdetésben a szülők „kedves, értékes” embernek nevezték Lubitzot.

A hirdetés a németországi Montabaur helyi lapjában jelent meg. Szerepel benne a pilóta fotója is, és a szülők a település lakóinak is köszönetet mondanak, hogy támogatták őket. Azt írták, az elmúlt évük fájdalomban és félelemben telt, a történteket nem tudták feldolgozni.

Az egyik 24 éves áldozat szülei azt mondták: feldühítette őket, hogy a szülők értékes emberi lénynek nevezték a tömeggyilkos pilótát. Egy másik apa, aki fiát veszítette el a tragédiában, árnyaltabban fogalmazott. Azt mondta: megérti a szülők gyászát, de tudatlanságról és közönyről árulkodik, hogy a gyászközleményben egy szó sem esik arról a 149 emberről, aki Lubitz miatt halt meg. (Daily Mail)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik