Nagyvilág

Új tisztséget hoznak létre Ang Szán Szu Csínek, hogy ő irányíthassa Mianmart

Erre azért van szükség, mert nem sikerült megváltoztatni az alkotmányt, amely miatt nem lehet az ország elnöke.

A mianmari parlament felsőháza elfogadta azt a törvényjavaslatot, amellyel új pozíciót hoznak létre a Nobel-díjas Ang Szán Szu Csí számára, aki évtizedekig küzdött az ország demokratizálásáért. Erre azért van szükség, mert nem sikerült hatályon kívül helyezni az alkotmány azon kitételét, amely alapján nem vezetheti az országot az, akinek közvetlen hozzátartozója külföldi állampolgár, márpedig Szu Csí néhai férje és két fia brit állampolgár.

A politikusnő pártja, a Nemzeti Liga a Demokráciáért novemberben aratott földcsuszamlásszerű győzelmet. Szerdán bizalmasát, Htin Kiavot iktatták be elnöknek, ezzel több mint fél évszázadnyi katonai uralomnak vetve véget. Szu Csí, aki a katonai uralom alatt éveket töltött házi őrizetben, „államtanácsnoki” pozíciót kap, ami politikai hatalommal ruházza fel az ország vezetésében, sőt, az elnök és a kormánytagok fölé helyezi. A gyakorlatban Szu Csí pozíciója a miniszterelnökének felel meg.

Ang Szán Szu Csít az új mianmari kormányban a külügyért, oktatásért és energiaügyekért felelős miniszternek iktatták be, de erről várhatóan lemond. (al-Dzsazíra)

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.