Nagyvilág

A afgán elnök nem érez együtt honfitársaival

Egyúttal felszólította az országot elhagyó honfitársait, hogy térjenek haza, és segítsenek Afganisztán újjáépítésében.

Asraf Gáni a BBC brit közszolgálati adónak adott, csütörtökön közzétett interjújában hangsúlyozta, hogy egy ország nem marad életben, ha a “legjobbak igyekeznek onnan elmenekülni”. A Tolo News afgán hírtelevízió tájékoztatása szerint Szaid Huszein Alemi Balkhi afgán menekültügyi miniszter még vasárnap a parlament előtt azt mondta, hogy az európai tisztségviselőkkel folytatott megbeszélései során sikerült megakadályoznia legalább 100 ezer afgán menekült kiutasítását európai országokból.

A tárcavezető információi szerint tavaly 250 ezer afgán keresett menedéket külföldön. Közülük mintegy 180 ezren Európát, azon belül is elsősorban Németországot választották. Balkhi arra kérte Európát, hogy legyen tekintettel a 28 millió lakosú ország romló biztonsági helyzetére, és ne utasítsa ki az afgán menedékkérőket.

A BBG-Gallup nemrég készült felmérése szerint az afgánok csaknem 69 százaléka mondta azt, hogy élete rosszabbra fordult tavaly. A megkérdezettek 81 százaléka elégedetlen a kormánnyal, 76 százalék pedig magával Asraf Gánival. Tavaly több mint 11 ezer civil vesztette életét vagy sebesült meg a közép-ázsiai országban, közülük minden negyedik gyerek volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik