Nagyvilág

Emlékművet állít Madrid az 1956-os magyar forradalomnak

Szobrot állítanak Madridban az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc emlékére – erről egyhangúlag döntött a spanyol főváros önkormányzatának közgyűlése.

Pedro Corral konzervatív néppárti képviselő azt mondta: „a magyarok áldozatát, akik 1956-ban a szabadságért harcoltak a szovjet tankokkal szemben Nagy Imre miniszterelnök vezetése alatt, mindig úgy tekintették, hogy magja volt azoknak az eseményeknek, amelyek elvezettek később a berlini fal leomlásához, a szovjet blokk felbomlásához, és a hidegháború végéhez”. A javaslat kitért ara, hogy idén lesz a forradalom 60. évfordulója, így az emlékmű méltó helyet biztosítana idén, és ezután minden évben a magyar közösség számára a megemlékezéshez.

Az előterjesztés után a közgyűlés minden frakciója megemlékezett az 1956-os hősökről és áldozatokról. Külön köszöntötték az ülésen résztvevő Tóth-Zele Józsefet, egykori forradalmárt, aki emigrálása után az Atlético Madrid focistájaként vált ismertté.

A kezdeményezéssel egyébként Győri Enikő madridi nagykövet kereste meg az önkormányzatot, és csatolták azt a mintegy ezer aláírást tartalmazó kérvényt is, amelyet a madridi Madách Egyesület nevű hagyományőrző és kulturális szervezet gyűjtött országszerte, elsősorban a helyi magyaroktól. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik