Nagyvilág

Irán és Oroszország rettenetesen elégedettek magukkal

Mérföldkőnek minősítette a terrorszervezetek elleni harc folytatása szempontjából Vlagyimir Putyin orosz és Haszan Róháni iráni elnök, hogy a szíriai fegyveres erőknek orosz légi támogatással sikerült kiűzniük Palmürából az Iszlám Állam dzsihadista szervezet fegyvereseit – közölte hétfőn a Kreml sajtószolgálata.

A moszkvai elnöki hivatal közleménye szerint Putyin és Róháni telefonon részletesen megvitatta a szíriai helyzetet. A két vezető egyúttal megállapodott a kétoldalú kapcsolatok “különböző szinteken” történő aktivizálásáról.

Valerij Greszimov tábornok, orosz vezérkari főnök hétfőn ugyancsak közleményben tudatta, hogy a következő napokban Moszkva tűzszerészeket és robotokat küld Palmürába a város aknamentesítésére.

Putyin elnök a nap folyamán részvétét nyilvánította ki Navaz Sarif pakisztáni elnöknek a több mint hetven ember, köztük számos keresztény életét kioltó vasárnapi lahori “barbár és embertelen” terrortámadás miatt. Az orosz államfő hangsúlyozta, hogy Moszkva támogatja Iszlámábád terrorfenyegetés elleni harcát és hogy mind regionális, mind globális szinten érdekelt az együttműködés megerősítésében a terrorelhárításban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik