Nagyvilág

Belga atomerőmű lehet a terroristák célpontja

Megölték az erőmű egyik biztonsági őrét és elvették a belépőkártyáját.

Az MTI egy brüsszeli terrorról szóló hírének utolsó bekezdésében említette, miszerint a belga sajtó szombaton arról is hírt adott, hogy Charleroi városban megölték egy belga atomerőmű egyik biztonsági őrét. A bűntény körülményei egyelőre nem ismeretesek, de a La Derniere Heure című napilap annyit megtudott, hogy elvitték az őr belépőkártyáját is.

Ráerősített a Russia Today is, azt írják: az eset csütörtökön történt, a biztonsági őr épp a kutyáját sétáltatta. A gyilkosság nyilván az atomerőművi belépésre jogosító, eltűnt belépőkártya miatt hátborzongató. Azt az orosz hírportál is megjegyzi, hogy a belga lappal az ügyészség azt közölte: a gyilkosság nem terrorizmussal kapcsolatos bűncselekmény volt.

A brit sajtó is beszámol az esetről, de egyelőre óvatosak. Azt írják, hogy a gyilkosságról szóló híreket a hatóságok nem erősítették meg.

Belgiumban nagy a félelem egy esetleges nukleáris terrortámadás miatt. A 2015 novemberi, párizsi támadások után indult nyomozás során, egy brüsszeli házban a nyomozók lefoglaltak egy videofelvételt, ami az egyik belga atomerőmű egyik vezető beosztású dolgozójáról készül. A nyomozók szerint a terroristák rejtett kamerákat szereltek fel a vezető háza köré, hogy megfigyelhessék a mozgását.

Kedden, órákkal a brüsszeli reptéren történt robbanások után a két belga atomerőmű közül az egyikben több munkás biztonsági belépőjét elvették, és mindenkit hazaküldtek, akiknek a munkája nem elengedhetetlen a termeléshez.

A találgatások között nemcsak az szerepel, hogy a terroristák egy atomerőműre csapnának le, hanem az is, hogy hasadóanyaghoz akarnak jutni, hogy “piszkos bombát” készíthessenek.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik