Nagyvilág

Szidta az uralkodót, öt évet kap a szaúdi újságíró

Az Amnesty szerint a hatóságok egyértelműen megsértették a nemzetközi jogot.

Öt évre börtönbe zárják, és nyolc évig nem utazhat külföldre egy szaúd-arábiai újságíró, mert a Twitteren közzétett üzeneteivel a hatóságok szerint megsértette az uralkodócsaládot – közölte az Amnesty International.

A több lapban publikáló Alaa Brindzsit rendszerellenes izgatásban is bűnösnek találták, valamint úgy ítélték meg, hogy csorbát ejtett a hadsereg jó hírén azzal, hogy a biztonsági erőket azzal vádolta meg, hogy tüntetőket öltek meg Avvamíjában.

Az Amnesty International illetékese szerint Brindzsi annak a könyörtelenségnek a legújabb áldozata, amivel Szaúd-Arábia még a békés egyet nem értést is elnyomja. A jogvédő szervezet szerint a „mélységesen intoleráns” szaúdi hatóságok döntése egyértelműen sérti a nemzetközi jogot.

A szaúdi állami média nem számolt be az ügyről, ami egy terrorellenes törvényszék előtt zajlott. Szaúdi tisztségviselők sem kívántak nyilatkozni.

A Bizottság az Újságírók Védelméért nevű független szervezet szerint Szaúd-Arábia a harmadik legelnyomóbb ország a világon a sajtóban dolgozókkal szemben. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik