Nagyvilág

Finnország: levágott emberi fejekkel pózoltak, felfüggesztettet kaptak

Finn bíróság még soha nem tárgyalt ilyen ügyet.

Az iraki hadsereg egyik őrmesteréről és az iraki kormányerőkkel szövetséges egyik síita milícia harcosáról van szó, akiket tavaly, megérkezésük után vettek őrizetbe Finnországban. Vádat emeltük ellenük háborús bűnök, köztük holttestek meggyalázása miatt, mert a Facebookon posztolt fotókon levágott emberi fejekkel pózoltak.

A bűncselekményeket Irakban 2014-ben és 2015-ben, az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet ellen vívott harcok során követték el.

Az egyik irakit 16 hónap, a másikat 13 hónap felfüggesztett szabadságvesztéssel sújtották. A két különböző kerületi bíróságon zajló perben a vádlottak elismerték, hogy közzétették a szóban forgó fényképeket, de tagadták, hogy közük lett volna a lefejezett harcosok halálához.

“Az egyik férfi azt mondta, hogy az Iszlám Állam egyik öngyilkos merénylőjének maradványait tartotta a kezében, míg a másik az ellenség egyik megölt harcosának fejével fényképezkedett” – mondta Juha-Mikko Hamalainen helsinki kerületi ügyész, hozzátéve, hogy Finnországban még soha nem tárgyaltak ehhez hasonló ügyet.

A helsinki ügyész nem volt hajlandó nyilatkozni arról, hogy a két alperes azért utazott-e Finnországba, hogy menedéket kérjen. Az észak-európai országban tavaly több mint 32 ezer, elsősorban iraki bevándorló nyújtott be menedékkérelmet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik