Nagyvilág

Élete harmadik terrortámadását is megúszta egy amerikai tini

Hazájában, az Egyesült Államokban még nem is számít teljes jogú felnőttnek a 19 éves Mason Wells, de már három nagyobb szabású terrormerénylet szerencsés túlélőjének mondhatja magát. Boston és Párizs után most Brüsszelt is megúszta.

Fotó: Facebook
Fotó: Facebook

Wells és az édesapja alig száz méterre voltak a Boston Marathon célvonalától, ahol bomba robbant 2013 áprilisában. A fiú anyjára vártak, aki amatőrként indult a versenyen. Az apja szerint, az akkor 16 éves Mason nagyon éretten és nyugodtan viselkedett.

A fiú később mormon misszionárius lett, aki társaival együtt a világot járja. Így érkezett meg tavaly ősszel Párizsba, ahol ismét egy bombamerénylet közelében találta magát. Mason azonnal értesítette a családját, hogy jól van, majd megígérte, hogy továbbra is nyugodt és óvatos marad.

Brüsszelben azonban már kevésbé volt szerencsés: a robbanás közvetlen közelében tartózkodott. Elszakadt az Achilles-ínja, arcán és kezein másod- és harmadfokú égési sérüléseket szenvedett, illetve néhány repesz is eltalálta. Egyik társa szerint, bár a fiú a földön feküdt és vérzett, próbálta némi humorral oldani a társait eluraló pánikot.

„Ez a mi Masonunk, erős kölyök” – nyilatkozták a szülők, akik szerint isteni áldás, hogy a fiuk megússza a merényleteket, és nem átok az, hogy mindig a terrorakciók közelébe csöppen. Azt mondták, már sikerült telefonon beszélniük a kórházban lábadozó fiúval, akit az orvosai azzal biztatnak, hogy minden esélye megvan a teljes felépülésre.

(via: abc News)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik