Nagyvilág

A szír ellenzéknek nem tetszik a következő genfi forduló elhalasztása

Az ENSZ szíriai különmegbízottjához csatlakozva a szíriai ellenzéki tömörülés is bírálja a damaszkuszi kormányt, mert az a következő tárgyalási forduló elhalasztását kérte.

Jahíja Kodmani, a Szaúd-Arábia támogatta Tárgyalási Főbizottság (HNC) helyettes koordinátora genfi sajtóértekezletén kijelentette, hogy már hétfőn vagy kedden átadják válaszaikat Staffan de Mistura különmegbízottnak arra vonatkozóan, hogyan képzelik a konfliktust rendezni hivatott szíriai politikai átmenetet.

Hozzátette,

világos válaszokat fognak adni az ENSZ különmegbízottja által feltett “30 kérdésre”,

hogy segítsenek haladást elérni.

Staffan de Mistura pénteken a felekkel folytatott intenzív tárgyalási hét után azt szorgalmazta, hogy a kormányoldal fejtse ki jobban az átmenetre vonatkozó elképzeléseit, és ne csak a békefolyamat elveiről és eljárásbeli kérdésekről beszéljen. Mint mondta, komoly “házi feladatot” adott mindkét félnek, hogy hétfőtől fel lehessen gyorsítani a tárgyalásokat, és az ellenzék már össze is állított egy nagyon részletes és mélyreható dokumentumot a Szíria jövendő kormányzását érintő elképzeléseiről. A kormányoldalnak ugyanakkor a szemére vetette, hogy kerüli a lényegi kérdéseket.

A HNC képviselőjét az újságírók vasárnap a szíriai kormánynak arról a kéréséről faggatták, hogy a felek halasszák el az április 4-re tervezett következő tárgyalási fordulót, tekintettel a Bassár el-Aszad által április 13-ra kitűzött parlamenti választásokra.

Válaszul Kodmani megerősítette, hogy az Aszad-rezsim a következő forduló két héttel történő elhalasztását kérte. Az ellenzéki tárgyaló illegitimnek nevezte a kitűzött választást, és azzal vádolta a damaszkuszi kormányt, hogy “szabadulni próbál a tárgyalás felelősségétől, és megpróbálja késleltetni” a tárgyalásokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik