Nagyvilág

Katalónia önként befogad 4500 menekültet

Katalónia 4500 menedékkérő befogadását ajánlotta fel az Európai Uniónak, erről Carles Puigdemont, a spanyolországi autonóm közösség új elnöke értesítette levélben Dimitrisz Avramopulosz migrációs politikáért felelős uniós biztost.

A keddi keltezésű levelet pénteken hozták nyilvánosságra, azon a napon, amikor megszületett az Európai Unió és Törökország közötti migrációs egyezmény. A katalán elnök biztosította az európai tisztségviselőt arról, hogy kormánya kész 4500 menekültet fogadni a következő időszakban, 1800-at akár most azonnal.

Ígéretének teljesítéséhez Puigdemont Brüsszel rendelkezésére bocsátja “külügyminiszterét”, ami – mint arra az AFP francia hírügynökség emlékeztet – meglehetősen pikáns helyzetet teremt, hiszen ez a poszt a spanyol állam vezetése számára lényegében “nem létezik”.

Carles Puigdemont, Katalónia új elnöke ugyanis január 14-én alakította meg kormányát, amely 18 hónapos működésre jött létre, mert ennyi idő alatt meg akarják teremteni a Spanyolországtól való elszakadás feltételeit. Ennek érdekében hozták létre a korábban nem létező, külügyi tanácsosi posztot, azaz lényegében egy külügyminisztériumot, Raül Romeva vezetésével, akinek feladata, hogy képviselje a függetlenségi célokat, és támogatást szerezzen külföldön egy önálló katalán köztársaság létrehozásához.

Csakhogy a spanyol kormány szerint a poszt létrehozása alkotmányellenes, mert az ország alkotmányának 149. cikkelye az állam hatáskörébe rendeli a külpolitikai szerepvállalást. A katalán autonóm közösség vezetése ezzel szemben állítja, hogy törvényesen cselekedtek. A spanyol alkotmánybíróság ezért február 17-én ideiglenesen felfüggesztette az újonnan létrehozott katalán külügyminisztérium működését, bár ez nem egyenlő a végső döntéssel, amelyre legalább öt hónapot kell várni.

Az AFP utal arra, hogy a menedékkérők befogadására vonatkozó katalán felajánlás ki fogja váltani a spanyol kormány haragját, hiszen aligha fogja elismerni Carles Puigdemontnak – mint nem önálló állam fejének – a jogát az effajta lépésre.

(La Vanguardia, MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik