Nagyvilág

Oroszok a Krímen: veszély a nemzetközi biztonságra

A jogilag Ukrajnához tartozó Krím félsziget Oroszország általi illegális bekebelezése továbbra is közvetlen veszélyt jelent a nemzetközi biztonságra, és súlyos következményekkel jár az államok egységét és szuverenitását védő nemzetközi jogrendre nézve, vélte Federica Mogherini, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője pénteki közleményében, amelyet a terület annektálásának második évfordulóján adott ki.

Az Európai Unió ugyanolyan szilárdan elkötelezett Ukrajna szuverenitása és területi egysége mellett, mint két évvel ezelőtt, továbbra sem ismeri el és elítéli az orosz fél lépését, amely sérti a nemzetközi jogot, szögezte le a főképviselő.

Hozzátette: az unió kitart amellett, hogy fenntartásait a gyakorlatban is maradéktalanul nyomatékosítsa, egyebek között korlátozó intézkedésekkel.

A közlemény szerint az EU ismételten megerősíti, hogy mélységesen aggasztja a Krím félszigeten tapasztalható fokozott katonai jelenlét és az emberi jogi helyzet romlása, így a többi között a véleménynyilvánítás, a békés gyülekezés, valamint a vallás és a lelkiismeret szabadságának megtagadása, továbbá a kisebbségekhez tartozó személyek, különösen a krími tatárok üldöztetése.

Federica Mogherini az Európai Unió nevében felszólított a nemzetközi emberi jogi normák maradéktalan betartására és a nemzetközi jog szerinti más kötelezettségek teljesítésére. Úgy fogalmazott, hogy ki kell vizsgálni minden olyan esetet, amelyben – a többi között elhurcolt és eltűnt személyek esetében, kínzások és gyilkosságok révén – emberi jogok sérültek.

A Krímben 2014 februárjában jelöletlen egyenruhát viselő, minden valószínűség szerint orosz katonák jelentek meg, és ellenőrzésük alá vonták a stratégiai jelentőségű létesítményeket. Oroszország hivatalosan következetesen tagadja, hogy beavatkozott volna. Márciusban a nemzetközi közösség által el nem ismert népszavazást tartottak a félszigeten, melyen a szavazók elsöprő többsége az Oroszországhoz való csatlakozás mellett foglalt állást.

A terület elcsatolásáról – amelyet a nemzetközi közösség azóta sem ismer el – két évvel ezelőtt, 2014. március 18-án írták alá a megállapodást.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik