Nagyvilág

Náci haláltáborhoz hasonlította Idomenit a görög belügyminiszter

Szerinte felfordul a gyomra annak, aki látja a balkáni menekültútvonal lezárása miatti katasztrofális helyzetet.

A dachaui haláltáborhoz hasonlította a macedóniai határon lévő Idomeninél kialakult helyzetet a görög belügyminiszter pénteken, amikor a helyszínre látogatott. Panagiotisz Krumplisz azt nyilatkozta a sajtónak, hogy felfordul a gyomra, aki látja a katasztrofális helyzetet, amit a balkáni menekültútvonal lezárása eredményezett.

A politikus elmondta: azonnali orvosi segítséget adnak a határon rekedt menedékkérőnek, de el kell majd hagyniuk a helyszínt, hogy az ország belső terein lévő, jobban felszerelt menekülttáborokban kapjanak tisztességes szállást. A rögtönzött tábor lakóit röplapokon tájékoztatják a tervezett átköltöztetésről.

Macedónia csak azokat engedi be Görögország felől, akik ott akarnak menedéket kérni, vagy a jogszabályoknak megfelelő útlevéllel és vízummal rendelkeznek. A görög oldalon tizenkétezren torlódtak fel, abban reménykedve, hogy megnyílik előttük a határ, és tovább utazhatnak Nyugat-Európa felé. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának helyi szóvivője szerint Idomeniben az alapvető higiéniai feltételek hiányoznak, és egyre többen betegszenek meg. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik