Nagyvilág

Ebola: két új esetet jelentettek Guineában

Az Ebola vírus általi fertőzöttség két újabb esetét jelentette be csütörtökön a guineai kormány néhány hónappal azután, hogy ezt az afrikai országot Ebola-mentessé nyilvánították.

Ugyanannak a családnak két tagjáról van szó, aki meghalt a fertőzés következtében: a holttestekből származó mintán mutatták ki a vírus jelenlétét – mondta a sajtónak Ibrahima Sylla, a járvány elleni helyi országos szerv szóvivője. Tájékoztatása szerint a pozitív teszteket a fővárostól, Conakrytól mintegy ezer kilométerre dél-keletre fekvő Koropara városban végezték. Hozzátette: további három fertőzésgyanús esetet vizsgálnak az ország dél-keleti részén. Az egészségügyi hatóságok meghozták a szükséges intézkedéseket a kór további terjedése ellen.

Sierra Leonét, Guineát és Libériát érintette az utóbbi két évben a legsúlyosabban a minden idők legpusztítóbb Ebola-járványa, amelyben több mint 11 300-an vesztették életüket. Csakhogy Guineát, ahol 2013 végén kitört a járvány, már tavaly december 29. óta, Libériát pedig január 14. óta nyilvánították Ebola-mentesnek.

Ami Sierra Leonét illeti, most már harmadik alkalommal is Ebola-mentesnek minősítették, miután a vírus lappangási idejének a kétszerese, azaz 42 nap telt el új fertőzés nélkül az utolsó ismert Ebolás beteg meggyógyulása óta. Ezt csütörtökön jelentette be az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a nyugat-afrikai ország fővárosában, Freetownban. Ezt az országot először november 7-én, majd – miután újra felütötte fejét a kór az országban – másodszor január 14-én nyilvánították Ebola-mentessé.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik