Nagyvilág

Gyerekek is meghaltak a jemeni légitámadásban

Az ENSZ-főtitkár szerint ez volt az egyik legtöbb halálos áldozatot követelő incidens a konfliktus kezdete óta.

A korábban közölteknél kétszer több, közel 120 halálos áldozata volt Jemenben annak a légitámadásnak, amelyet a Szaúd-Arábia vezette arab koalíció hajtott végre két napja a kormányellenes lázadók ellen – jelentette be az ENSZ Gyermekalapjának jemeni helyettes vezetője. Meritxell Relano közölte: 22 gyermek is van a halottak között, és 47-en megsebesültek.

A harci repülőgépek kedden egy vendéglőre és egy zsúfolt piacra mértek csapást al-Hamísz településen. A térséget a síita húszi lázadók tartják ellenőrzésük alatt. A katonai koalíció gépei először három légicsapást hajtottak végre a lázadók egyik tábora ellen, majd az autókkal menekülő lázadók üldözésébe fogtak, és további két csapást mértek rájuk.

Ban Ki Munk ENSZ-főtitkár elmondta: ez az egyik legtöbb halálos áldozatot követelő incidens a konfliktus kezdete óta, amelyben a jelentések szerint számos polgári személy, nő és gyermek is életét vesztette, vagy megsebesült. A főtitkár felhívta a harcoló felek figyelmét, hogy „a civilek és polgári létesítmények ellen irányuló támadások szigorúan tiltottak”. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik