Nagyvilág

Az orosz légierő gépeinek mintegy felét kivonták az utóbbi két napban

A Szíriában állomásozó orosz harci repülőgépek közel felét kivonták a térségből az utóbbi két napban, jelentette szerdán a Reuters hírügynökség az orosz állami televízióban bemutatott felvételek alapján végzett saját számításaira hivatkozva.

A Reuters szerint műholdfelvételek elemzései, az orosz légicsapásokról készült felvételek és az orosz védelmi minisztérium közleményeiből korábban arra lehetett következtetni, hogy a nyugat-szíriai Latakiában lévő Hmejmim légitámaszponton mintegy 36 katonai repülőgépet állomásoztatott Moszkva.

Az orosz állami televízióban bemutatott felvételek alapján a hírügynökség szerint ezekből a repülőkből legalább 15 hagyta el Szíriát azóta, hogy Vlagyimir Putyin államfő elrendelte az orosz kontingens “fő részének” kivonását. Az állami televízió felvételei szerint Szu-24-es, Szu-25-ös, Szu-30-as, és Szu-34-es harci repülők tértek haza.

Becslések szerint Oroszországnak a katonai repülők mellett legalább 14 katonai helikoptere és felderítő drónjai is vannak a hmejmimi bázison. Amennyiben kivonják a helikoptereket is, azokat valószínűleg tengeri úton vagy hordozó repülőgépeken szállítják el.

Korábbi értesülések szerint az orosz elnöki rendelet nem érinti a Hmejmimben lévő orosz bázist és a tartúszi kikötőben működő orosz haditengerészeti létesítmény tevékenységét.

Szergej Ivanov, az orosz elnök kabinetfőnöke közölte, hogy a hátramaradó erők védelmében Szíriában hagyják az Sz-400-as légelhárító rendszereket is. Ezek telepítéséről azt követően döntöttek Moszkvában, hogy egy török F-16-os vadászgép lelőtt egy orosz Szu-24-est.

Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő szerdán közölte, hogy Moszkva és Washington ezentúl a szíriai konfliktus békés rendezésére fog összepontosítani.

A TASZSZ orosz hírügynökség egy meg nem nevezett európai uniós diplomáciai forrást idézett, aki szerint az orosz erők kivonása után Törökország nem tud már azzal érvelni, hogy a szíriai harci cselekmények fokozódása és az orosz légierő hadműveletei miatt jelentősen megnőtt a Törökországba menekülő emberek száma. A forrás szerint Ankara ezzel indokolta azt, hogy nem tudja megfékezni az EU-ba továbbinduló menekülteket. Hozzátette, hogy a fejlemények fényében Törökország nem tudja ezt az érvelését felhasználni a közelgő EU-török csúcson.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik