Nagyvilág

A világ vezetői elítélték az ankarai merényletet

Részvétüket nyilvánították az áldozatok miatt.

Francois Hollande francia elnök kifejezte mély együttérzését a török néppel.”Franciaország Törökország mellett áll a terrorizmus elleni harc folytatásában” – olvasható Hollande üzenetében. A francia államfő nem sokkal korábban az Elefántcsontparton elkövetett merénylet miatt is adott ki közleményt. A Grand-Bassam üdülővárosban történt támadásban egy francia állampolgár is meghalt.

Matteo Renzi olasz miniszterelnök azt írta a török elnöknek és a kormányfőnek küldött üzenetében, hogy mély szomorúsággal tölti el a szörnyű tett. “A terroristáknak fel kell fogniuk: bármennyire gyilkos is gyűlöletük, nem tudnak sem megtörni, sem megingatni bennünket. A nemzetközi közösség szigorúan, egységesen és határozottan meg fogja torolni tetteiket”.

David Cameron brit kormányfő megdöbbentőnek, Vlagyimir Putyin orosz elnök embertelennek nevezte a merényletet.

Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára azt írta közleményében: “Semmi nem indokolhatja az ilyen kegyetlen erőszakot. A NATO-erők együttérzők Törökországgal, és mellette állnak, eltökéltek abban, hogy felveszik a harcot a terrorizmus minden formájával szemben.”

John Kirby, az amerikai külügyminisztérium szóvivője pedig azt közölte: “Megerősítjük, hogy szilárd szövetségese vagyunk a NATO-tag Törökországnak a mindannyiunkat fenyegető terrorizmus elleni harcban.” Elítélte a merényletet Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár is.

Gépkocsiba rejtett pokolgép robbant vasárnap este Ankara belvárosában: a nagy erejű robbanás következtében 34 ember vesztette életét, 125-en pedig megsebesültek. Tavaly október óta ez már a harmadik merénylet volt, amely a török fővárosban történt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik