Nagyvilág

12 éves kislányokat ad harcosainak szexre az Iszlám Állam

iszlam-allam(1)(210x140).jpg (Array)
iszlam-allam(1)(210x140).jpg (Array)
Újabb borzalmak derültek ki az Iszlám Államról.

Az Iszlám Állam (IÁ) fogamzásgátlásra és abortuszra kényszeríti a fogva tartott és folyamatosan megerőszakolt jazidi nőket, hogy ne legyenek terhesek és a harcosok “ellátása” biztosított legyen. A The New York Times több mint harminc olyan nővel beszélt, akiknek sikerült megszökniük a dzsihadisták fogságából.

A radikális szervezet sátánimádónak tartja a jazidiket. A mintegy félmilliós vallási kisebbség jelentős része földönfutóvá vált az észak-iraki, autonóm Kurdisztánban. Az IÁ mintegy ötezer jazidit ejthetett fogságba, közülük nagyjából kétezernek sikerült megszöknie. A lap egy nőgyógyásszal is beszélt, aki azon az iraki ENSZ-klinikán dolgozik, ahol a sorozatos nemi erőszak áldozatait, a kiszabadult szexrabszolgákat megvizsgálják és ellátják, s az orvos azt mondta: a nők mindössze öt százaléka volt terhes, ami a természetesnél jóval alacsonyabb arány.

Az Iszlám Állam nem is nagyon titkolja, hogy fiatal lányok és nők ezreit “hadizsákmányként” kezeli. A sok esetben alig 12 éves lányokkal rendszeresen “jutalmazzák” a harcosokat, vagy egyszerűen eladják őket szexrabszolgának.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik