Nagyvilág

Összeverekedtek Trump hívei és ellenzői

Donald Trump több ezer híve gyűlt össze a chicagói rendezvény helyszínén – az Illinoisi Egyetemen -, ám megjelentek Trump-ellenes jelszavakat skandáló tüntetők is. Az elnökjelölt-aspiráns hívei és ellenzői nemcsak kiabáltak és táblákat emeltek a magasba, hanem össze is verekedtek. A tömegjelenet mintegy fél órája tartott, amikor megjelent a helyszínen Trump kampányának egyik munkatársa és közölte, hogy a rendezvényt biztonsági okok miatt elhalasztják.

A Trump-ellenes tábor azonban tovább tüntetett. Ekkor a rendőrség – a komolyabb összecsapások elkerülése érdekében – közbeavatkozott és feloszlatta a tüntetést. Helyszíni beszámolók szerint a Trump ellen tüntetők elsősorban afroamerikaiak és spanyol ajkú amerikaiak voltak, akik rasszizmussal és kirekesztéssel vádolták Donald Trumpot. A milliárdos üzletember sok híve pedig amiatt kesergett, hogy elnapolták a rendezvényt, ezt ugyanis úgy élték meg, mintha a tüntetők győztek volna.

A chicagói rendőrség szóvivője, Anthony Guglielmi újságírók előtt azt mondta, hogy a rendőrségre nem érkeztek jelentések sérülésekről és nem tartóztattak le senkit. Donald Trump az MSNBC televíziónak adott nyilatkozatában elítélte az erőszakot, s úgy fogalmazott, hogy ami történt, az “magáról a társadalomról” jelez valamit.

Donald Trump rendezvényein az elmúlt napokban nem egyszer tört a felszínre elégedetlenség, rasszista felhangokkal tűzdelt feszültség. Csütörtökön az egyik kampánygyűlésen letartóztattak egy Trump-párti férfit, mert belerúgott egy afroamerikai férfiba, aki Trump ellen tüntetett a nagygyűlésen.

Donald Trumpot pénteken támogatásáról biztosította korábbi vetélytársa, Ben Carson sebészprofesszor. Carson a múlt héten szállt ki az elnökjelöltségért folyó küzdelemből. Úgy fogalmazott, hogy Trumpnak “van esze” s bár a kampányban harcias, nemegyszer durva is volt, de az amerikaiaknak módjuk lesz megismerni őt a kedvesebb oldaláról is.

(New York Times, CNN, MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik