Nagyvilág

Zika: a felnőtt agyat is károsíthatja a vírus

Felnőtteknél is okozhat súlyos agykárosodást a magzati agykárosodással összefüggésbe hozott Zika-vírus, figyelmeztettek francia kutatók.

A szakemberek egy 81 éves férfi esetét ismertették a The New England Journal of Medicine orvostudományi folyóiratban. A férfit januárban vettek fel egy Párizs környéki kórházba röviddel az után, hogy visszatért egy hónapos csendes-óceáni hajóútjáról. A heveny lázas, részlegesen bénult, félkómás állapotban lévő férfinél meningoencephalitist diagnosztizáltak, vagyis az agyhártyák betegsége átterjedt az agyállományra is. Az orvosok a férfi gerincvelőjében mutatták ki a Zika-vírust.

Tudomásunk szerint ez az első ilyen bemutatott eset, hangsúlyozta Guillaume Carteaux, a tanulmány társszerzője, a beteget kezelő orvos az AFP francia hírügynökségnek nyilatkozva.

A Zika-vírus jelenléte nem bizonyítja azt, hogy ez a vírus okozta a betegséget, de mint Carteaux közölte, más fertőző – vírális és bakteriális – okokat kizártak ebben az esetben.

Azóta javult az állapota a betegnek, aki az Új-Kaledóniát, Vanuatut, a Salamon-szigeteket és Új-Zélandot érintő a hajóút során jó egészségnek örvendett.

Az orvosoknak tudniuk kell, hogy a Zika-vírus kapcsolatba hozható a meningoencephalitisszal, írta a francai tudóscsoport.

Egy másik francia orvoscsoport a Latin-Amerikában és a karibi térségben járványszerűen fellépő Zika-vírust a gerincvelőgyulldással (mielitisz) hozta összefüggésbe. Egy Guadeloupe karibi szigeten élő 15 éves lánynál mutatták ki Zika-vírust a vérben, vizeletben és a gerincvelő-folyadékban.

A Zika-vírust Latin-Amerikában főként az úgynevezett egyiptomi csípőszúnyog terjeszti. A felnőtteknél enyhe lefolyású megbetegedést, Zika-lázat okozó vírus a gyanú szerint kisfejűséget (mikrokefáliát) okozhat magzatoknál, valamint előidézheti az életveszélyes bénuláshoz vezető Guillan-Barré-szindrómát is, de egyelőre egyik összefüggésre sincs megdönthetetlen tudományos bizonyíték.

Brazíliát sújtja leginkább a Zika-láz, 1,5 millió fertőzöttet tartanak számon, és a vizsgált több ezer csecsemő esetében 745-nél igazolódott a kisfejűség. Százötvenhét baba meghalt a betegség következtében a brazil egészségügyi tárca csütörtökön közzétett adatai szerint.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint 41 országból jelentettek tavaly óta Zika-lázas eseteket és kilencből a Guillan-Barré-szindróma növekedését. A mikrokefáliás és más csecsemőkárosodásos esetek számának növekedéséről eddig csak Brazíliából és Francia Polinéziából érkeztek jelentések.

(AFP, MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik