Nagyvilág

Már négy éve vége lehetne a szír háborúnak, ha figyelünk az oroszokra

Már 2012-ben véget érhetett volna a szíriai háború, ha a nyugati nagyhatalmak odafigyelnek Oroszországra, amely akkor Bassár el-Aszad szíriai elnök lemondásának kikényszerítése mellett érvelt – mondta Lahdar Brahimi, az ENSZ egykori szíriai különmegbízottja az al-Dzsazíra arab hírtelevíziónak pénteken.

“Az oroszok ismerték a szíriai helyzetet, és sokkal realistábban elemezték a többieknél” – mondta Brahimi egy péntek estére műsorra tűzött interjú előzetesében. “A Nyugat az orosz ajánlattal együtt elszalasztott egy lehetőséget a konfliktus lezárására” – tette hozzá.

A volt ENSZ-alkalmazott emellett elítélte, hogy a kívülálló hatalmakat “sohasem érdekelte a szíriai nép”, csak a “saját önös érdekeik”.

Mindenki hibás, aki az egyik vagy a másik oldalt támogatta.

Brahimi szerint Aszad komoly szerepet fog játszani a konfliktus megoldásában, de ez nem jelenti azt, hogy továbbra is hatalmon maradhat.

Aszadnak felelősséget kell vállalnia a szíriai vérfürdőért.

A 2011-ben kirobbant szíriai konfliktust kezdetek óta figyelemmel kísérő Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű emigráns szervezet februári végi beszámolója szerint a polgárháborúban eddig 271 138 ember vesztette életét, köztük 79 106 civil.

Az algériai Brahimi 2014 májusában mondott le a különmegbízotti posztról, s helyét az olasz-svéd Staffan de Mistura vette át.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik