Nagyvilág

Anglikán vezető: „nem szabad rasszistának bélyegezni azokat, akik tartanak a bevándorlástól”

Justin Welby, Canterbury érseke, a világszerte több mint 70 millió hívőt számláló anglikán unió legfőbb vallási méltósága a The House című, a brit parlament alsóházának képviselői által szerkesztett heti politikai magazinnak nyilatkozva kijelentette: igazolható érzelmi megnyilvánulás a félelem a mostanihoz hasonló “kolosszális” válságok közepette.

Welby szerint a jelenlegi menekülthullám “az egyik legnagyobb népvándorlás az emberiség történelmében”, és az egyes közösségekben őszinte félelmek fogalmazódnak meg, amelyekre oda kell figyelni és megoldást kell találni.

Az anglikán vezető alig burkoltan bírálta ugyanakkor a menekültválságra adott brit kormányzati választ. Justin Welby “rendkívülinek” nevezte Németország erőfeszítéseit, kiemelve, hogy a németek csak tavaly 1,1 millió menekültet fogadtak. Hozzátette: ezzel összehasonlítva “igen soványnak hangzik” az a terv, amelynek alapján Nagy-Britannia öt év alatt összesen 20 ezer szíriai menekültet fogad be a konfliktusövezettel határos országok menekülttáboraiból.

Kijelentette: tudatában van az ügy bonyolultságának, és jogosnak tartja a brit kormány azon meggondolását, hogy kerülni kell az embercsempészet támogatását. “Nem tehetünk azonban úgy, mintha nem lennénk részesei ennek a problémának (…) Meg kell találnunk a módját, hogy vállaljuk a teher ránk eső részét” – fogalmazott Canterbury érseke.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik