Nagyvilág

Cameron nem dönti meg Orbán rekordját

david-cameron(960x640).jpg (Array)
david-cameron(960x640).jpg (Array)
David Cameron egyszerű képviselőként folytatná politikai pályáját, 2020-ban ugyanis már nem szeretne a toryk miniszterelnök-jelöltje lenni – mondta a jelenlegi kormányfő a BBC-nek. Régóta beszélik, hogy a következő ciklusban már nem Cameron fogja vezetni a kormányt, ezt most ő maga is megerősítette.

Öt év múlva újra elindulna egyéni képviselőként Whitney-ben, a miniszterelnökséget azonban már nem vállalná egy újabb ciklusra – közölte David Cameron jelenlegi brit kormányfő a BBC-vel. Azt azonban megerősítette, hogy jelenlegi ötéves ciklusát kitölti, és csak utána adná át utódjának a kormányfői posztot, pontosabban a miniszterelnök-jelöltség lehetőségét; még akkor is, ha a britek többsége a júniusi népszavazáson – Cameron ellenében – az EU-ból való kilépésre voksol.

A brit kormányfő így mindenképp lemarad Orbán Viktortól: míg ő a jelenlegi állás szerint csak tíz éven át lesz miniszterelnök, magyar kollégája már a ciklus végén, 2018-ban a 12. évét fogja tölteni a kormányfői székben.

Hogy Cameron után ki lesz a konzervatívok miniszterelnök-jelöltje, arról még folynak a találgatások. A legnagyobb esélye Theresa May belügyminiszternek, George Osborne pénzügyminiszternek és a londoni polgármesternek, Boris Johnsonnak lehet a BBC szerint. Johnson azonban a népszavazás kapcsán szembekerült Cameronnal és pártja többségével, ő lett ugyanis a kilépés mellett kampányolók egyik emblematikus arca.

Ha a népszavazáson a britek végül a kilépés mellett foglalnak állást, megerősödhet a polgármester pozíciója a pártban, ellenkező esetben azonban talán már júniusban lemondhat a miniszterelnök-jelöltségről.

BBC

Ajánlott videó

Olvasói sztorik