Nagyvilág

Ellenzéki szerkesztőséget foglalt el a török rendőrség

A rendőrség oszlatott és megrohamozta az ellenzéki Zaman médiacsoport szerkesztőségének épületét.

A több száz demonstráló gyűlt össze az épület előtt, mert egy döntés értelmében a lap igazgatását az állam által kinevezett tagokból álló felügyeletre bízták. Sokak szerint gyakorlatilag a Zaman állami ellenőrzés alá helyezését jelenti.

A Törökország egyik legnagyobb példányszámú újságja és a hozzá kapcsolódó médiumok a Recep Tayyip Erdogan török elnök legnagyobb politikai ellenfelének számító Fethullah Gülen iszlám hitszónok érdekeltségébe tartoznak. Gülen ellen január elején pert indítottak a török hatóságok, és azzal vádolják, hogy 2013-ban egy korrupciós botrány kirobbantásával meg akarta dönteni az akkor miniszterelnök Erdogan hatalmát.

A pénteki döntés az angol nyelvű Today’s Zaman című lapot, valamint egy hírügynökséget érint. Azzal, hogy ezentúl Ankara nevezi ki a médiacsoport szerkesztőségének és menedzsmentjének vezetőit, tovább szűkül az ellenzéki televíziós csatornák és újságok köre Törökországban.

Az ügy nemzetközi felháborodást váltott ki. John Kerry amerikai külügyminiszter egyik szóvivője pénteken nyugtalanítónak nevezte a lépést. Nils Muiznieks, az Európa Tanács emberi jogi biztosa elítélte a történteket, és úgy vélte, a sajtószabadság nagyon súlyos megsértéséről van szó, s ennek nincs helye egy demokratikus társadalomban.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik