Nem sok gulágot láthatott eddig Anders Behring Breivík, a 77 ember megölése miatt elítélt tömeggyilkos, legalábbis ez látszik abból, hogy panaszkodik a norvég börtönkörülményére, az embertelen és degradáló bánásmódra.
A Sky News szerint Breivíket egy szigorúan őrzött bv-intézetben őrzik, 21 évet kell leülnie összesen itt (vagyis már csak 16-ot, mielőtt felülvizsgálják, szükség van-e a büntetés meghosszabbítására). Mindenesetre a rab annyira elégedetlen fogvatartásának körülményeivel, hogy az Európai Emberi Jogi Bíróságon bepereli a norvég államot.
Egy meghallgatást is tartottak már a Skein börtönben, ahol a norvég főügyész hivatala megvédte a börtönkörülményeket. Kiderült, Breivíknek három cellája van: egy lakócella, egy tanulócella és egy gyúrócella. Hozzáférést biztosítanak neki egy tévéhez, számítógéphez és játékkonzolhoz. A többi rabbal nem kommunikálhat, de az őrökkel és a professzionális személyzettel igen.
Marius Emberland ügyvéd, aki a norvég államot fogja védeni az eljárás során, elmondta, valóban limitálják Breivík kommunikációját a külvilággal, de az túlzás, hogy teljesen el lenne szeparálva. Breivík ügyvédje, Oystein Storrvik elmondta, védence izolációs károsodást szenved, mert el van zárva a látogatóitól. Az utóbbi években egyedül a később rákban elhunyt anyja látogathatta meg őt kintről.
Breivík azt is fájlalja, hogy az állam nem tiszteli a családi és magánéletét, miközben a hatóságok állítják, azt előzik csak meg, hogy a fogoly egy szélsőséges szervezetet építsen fel a börtönből.