Nagyvilág

Ezért gyilkolt a kisgyermek fejét levágó, moszkvai dada

Egy kislány levágott fejével a kezében mászkált egy moszkvai metróállomás előtt egy közép-ázsiai nő február 29-én délelőtt. Ahogy korábban írtuk, a rendőrök letartóztatták a 38 éves gyilkost, akiről kiderült, hogy négyéves áldozata dadája volt.

A szemtanúk szerint a fekete burkába öltözött nőt azt kiabálta, hogy „allah akbar”, és azzal fenyegetőzött, hogy felrobbantja magát, közölve, hogy „terrorista vagyok”. A rendőrség azonban azt közölte, hogy a nőnél nem volt robbanó szerkezet, és nem terrorcselekményként vizsgálják az ügyet.

A nyomozók hétfőn este kísérték vissza a nőt az áldozat családjának lakásába, amit Gyulchekhra Bobokulova felgyújtott, mielőtt a metróállomáshoz ment a kislány fejével. Kiderült, hogy a nő súlyos pszichés problémákkal küzd. A rendőröknek azt mondta, hogy hangok üldözték, és kényszerítették a gyermekgyilkosságra.

fotó: HTB
fotó: HTB

Egy rendőrségi forrás szerint, az évek óta Oroszországban dolgozó, üzbég Bobokulova egy hónappal ezelőtt omlott össze, amikor hazautazott, hogy megújítsa az útlevelét. Ekkor megtudta, hogy a férje időközben feleségül vett egy másik nőt, és új családot alapított. A férje azt mondta neki, hogy megmaradhat második feleségnek.

A nő azt mondta a rendőröknek, hogy a hangok mondták el neki azt is, hogy mit kell viselnie. A szoknyáját egy kukába kellett dobnia, és felvennie azt, amiben imádkozni szokott.

Bobokulva a gyilkosság reggelén megvárta míg a házaspár az idősebb gyermekükkel elmennek otthonról. A mozgásában korlátozott, és tanulási nehézségekkel küzdő kislányuknak állandó, otthoni felügyeletre volt szüksége.

A vezető orosz tévécsatornák meglepően hallgatagok az ügyben. Az állami, illetve kormánypárti szerkesztőségek olyan ajánlást kaptak, ami szerint jobb, ha nem foglalkoznak az üggyel, mert az etnikai feszültséghez vezethet.

Miután az online médiumok beszámoltak az esetről, a közösségi portálokon sokan próbáltak nacionalista ügyet kreálni a történtekből, holott az elkövetőt egyértelműen nem etnikai, vagy politikai okok vezérelték.

(via 9News, BBC, Mirror)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik