Nagyvilág

Az összeomlás szélén áll a szír tűzszünet

A teljes összeomlás szélén áll a szíriai kormány támadásai miatt a szombaton helyi idő szerint nulla órakor életbe lépett, amerikai-orosz kezdeményezésű tűzszünet – mondta hétfőn Aszaád az-Zúbi, a több szíriai ellenzéki csoportot magába foglaló Tárgyalási Főbizottság (HNC) vezetője az al-Arabíja pánarab hírtelevíziónak.

Az-Zúbi úgy fogalmazott, hogy nem a fegyvernyugvás megsértéséről, hanem teljes összeomlásáról van szó. “Véleményem szerint a nemzetközi közösség minden kísérletével teljes csődöt mondott, és ezután valódi, gyakorlati intézkedéseket kellene tennie a rezsimmel szemben” – mondta a HNC vezetője.

Hozzátette, hogy szerinte semmi jel nem utal arra, hogy az ENSZ égisze alatt megvalósuló genfi béketárgyalások március hetedikére kitűzött következő fordulójára folyamatban lennének az előkészületek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik