Nagyvilág

A japán kormány elítélte a fukusimai atomerőművet működtető céget

Határozottan elítélte a japán kormány csütörtökön az ország legnagyobb atomipari vállalatát, a TEPCO-t. Az öt évvel ezelőtti a fukusimai földrengés és szökőár után két hónapig nem tudták megállapítani azt, hogy a Fukusima-1 atomerőművének három reaktorában magolvadás ment végbe, pedig már három napra rá lehetett volna tudni – rótta meg a kormány a céget.

Az atomerőművek lakossági elfogadottság és bizalom nélkül nem létezhetnek. A TEPCO magatartása végtelenül sajnálatos, közölte tokiói sajtótájékoztatóján Szuga Josihide kormányszóvivő.

Hozzátette: mostantól a gazdasági, kereskedelmi és ipari minisztérium vaskézzel fogja irányítani a vállalat működését.

A fukusimai atomerőművet működtető TEPCO szerdán ismerte be, hogy rendelkezésére álltak azok a műszaki eszközök, amelyekkel már az atombaleset után három nappal megállapíthatta volna a végbement magolvadást, de nem tartotta be az ezzel kapcsolatos előírásokat.

Mint kiderült, három nappal a baleset után az egyes reaktor magjának ötvenöt százaléka megolvadt, a harmadikban pedig harmincszázalékos magolvadás ment végbe, de a TEPCO ezt csak két hónapra rá ismerte el.

A japán kormány szerint a reaktorok állapotának pontos ismerete miatt a lakosság még nagyobb veszélyben volt, és emiatt a mentési munkálatok sem úgy zajlottak, ahogyan kellett volna.

A 2011. március 11-ei nagy erejű földrengés és a szökőár nyomán a Fukusima-1-es erőműben leállt a hűtőrendszer, és emiatt három blokkjának reaktorában magolvadás ment végbe. Radioaktív anyagok kerültek a szabadba, súlyos környezetszennyezést okozva.

Az erőmű környékén nagy területek váltak sugárszennyezetté, emiatt 160 ezer embernek kellett elköltöznie az erőmű környékéről. Ez volt az 1986-os csernobili katasztrófa óta a legsúlyosabb atomerőmű-baleset. A történtek Japánban és világszerte vitát váltottak ki a nukleáris energia biztonságosságáról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik