Nagyvilág

A hadsereget is bevetheti Szlovénia a határ védelméért

Álljon ki az EU a saját értékei mellett, de ne engedjen be mindenkit - kérte a szlovén miniszterelnök, aki segíteni küldené a határra a haderőt.

Szlovénia a hadsereg bevetését tervezi határain, hogy a katonaság segítséget nyújthasson a rendőrségnek a migránsok irányításában – mondta Miro Cerar szlovén miniszterelnök hétfőn Ljubljanában. A hadsereg határra vezénylését a késő este folyamán még engedélyeznie kell a parlamentnek.

Cerar jelezte, hogy a hadsereg felhatalmazása három hónapra szól. “Ez nem hadművelet. A katonaság mindössze segíti a rendőrséget a határok őrzésében és a menekültáradat irányításában, hogy a migránsok a regisztrációs pontokat használják a zöldhatár helyett” – mondta a kormányfő.

A miniszterelnök szerint az Európai Uniónak (EU) ki kell állnia értékei mellett, és védelmet kell nyújtania a menekülteknek, de meg kell védenie határait is az ellenőrizetlen migránsáradattal szemben. Emlékeztetett, hogy ez a lényege a macedón-görög határon felállított második védvonalnak, ami megállítja az illegális bevándorlást.

Utalt arra, hogy a kezdeményezést a visegrádi országok vezetői és az Unióban elnöklő Hollandia is támogatta. “Kulcsfontosságú volna, hogy az EU megvédje külső határait Görögországban, de ez egyelőre nem működik, mint ahogy a Törökország és EU közötti megállapodás sem” – mondta. A menekültek azonosítása és regisztrációja egyedül csak Macedóniában bizonyított a gyakorlatban szerinte.

A cél megvédeni a schengeni övezetet, mert a határok lezárása az EU-n belül óriási gazdasági károkat okozhat, de Schengen bukásához és az EU széteséséhez is vezethet. Cerar közös európai megoldást sürget a válság kezelésére, mert szerinte a balkáni útvonalon fekvő országok között konfliktusokhoz vezethet a kialakult helyzet, amit minden áron el kell kerülni. “Szlovénia szolidáris a menekültválság kezelésében, de egyúttal meg kell védeni nemzeti érdekeit” – mondta az MTI szerint.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik