Nagyvilág

Orvosok Határok Nélkül: Aszad erői módszeresen támadják a kórházakat

Nem voltak a szíriai kormány birtokában annak az Idlíb tartományi kórháznak a koordinátái, amelyet a hét elején semmisített meg egy légicsapás, legalább 25 ember halálát okozva – közölte csütörtökön az Orvosok Határok Nélkül (MSF), amely éppen a hadsereg támadásaitól tartva nem tájékoztatja a damaszkuszi vezetést az általa támogatott szíriai egészségügyi intézményekről. A genfi székhelyű humanitárius szervezet jelentésében hangsúlyozza, hogy létesítményei különösen nagy veszélynek vannak kitéve, amióta a szíriai kormány 2012-ben illegálisnak minősített minden olyan egészségügyi intézményt, amely az ellenzék által uralt régiókban látja el a háború áldozatait.

Ennek nyomán a legtöbb MSF-létesítmény titokban üzemel, és az egészségügyi dolgozók közül sokan ragaszkodnak ahhoz, hogy a szervezet ne adja meg a kormánynak kórházuk GPS-koordinátáit. Ez volt a helyzet a hétfőn megtámadott kórházzal is. Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű emigráns szervezet szerint a damaszkuszi rezsimet támogató orosz harci gépek hajtották végre a légicsapásokat.

A célba vett létesítmény az Idlíb tartománybeli Mááret an-Númán közelében, Hadíje helységben, Damaszkusztól 280 kilométerrel északra működött. Ötvennégy fős személyzet dolgozott a kórházban, és 30 ágyat, két műtőt, egy sürgősségi szobát és egy ambuláns rendelőt tartottak fent benne. Az MSF 2015 óta támogatta a kórházat egészségügyi felszerelésekkel és finanszírozással. Az MSF Szíriában 153 kórházat támogat, amelyeket a hétfőivel együtt 101 támadás ért tavaly év eleje óta.

A civilek és kórházak elleni támadásokkal fel kell hagyni

– hangsúlyozta csütörtökön Genfben Joanne Liu, az MSF nemzetközi elnöke. Hozzátette: mindenkinek tudomásul kell vennie, hogy “az ellenséged orvosa nem az ellenséged”. A humanitárius szervezet jelentésében arra is rámutatott, hogy tavaly januártól decemberig 23 dolgozójuk halt meg légicsapásokban, amelyek 12 esetben porig rombolták a kórtermeket.

Képünk illusztráció, a lebombázott Kobani látható rajta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik