Nagyvilág

Megfenyegette a szíriai kurdokat a török miniszterelnök

Davutoglu Oroszország zsoldosainak nevezte a kurdok fegyvereseit.

Oroszország zsoldosának nevezte a szíriai kurdok szervezeteit Ahmet Davutoglu török miniszterelnök. Szerinte a Demokratikus Egyesülés Pártja (PYD) és a Népvédelmi Egységek (YPG) nevű szervezetek „nem a kurdok érdekeit képviselik, de még csak nem is Szíriáét”. Azt mondta: a kurdok államának védelmezője Törökország, a PYD és a YPG nem a kurdok érdekeit képviselik, de még csak nem is Szíriáét.

A török tüzérség néhány napja az észak-szíriai Azaz környékén támadta az YPG állásait, ahol a kurd erőknek az orosz légierő támogatásával sikerült elfoglalniuk egy katonai repülőteret az Aszad-rezsim erői ellen harcoló felkelőktől. Davutoglu most azzal fenyegette meg az YPG-t, hogy ha megközelíti Azazt, a legsúlyosabb török válaszlépéssel kell számolnia.

Törökország nem nézi jó szemmel a kurdok katonai sikereit Irakban és Szíriában, mert attól tart, hogy határai mentén egységes kurd állam jöhet létre, amely számára is nemzetbiztonsági kockázatot jelent, hiszen délkeleti tartományaiban rengeteg kurd él.

Kedden egy török tisztviselő azt is közölte: Törökország kérte az Egyesült Államok vezette nemzetközi terrorellenes koalíció tagjait, hogy közösen hajtsanak végre szárazföldi műveletet Szíriában. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik