Nagyvilág

Jemenről lőttek ki egy szaúdi határőrt

A polgárháború sújtotta Jemen területéről kilőtt lövedék végzett egy szaúdi határőrrel a jemeni-szaúdi határ közelében, közölte hétfőn a szaúdi belügyminisztérium.

A katonát egy gránát ölte meg a Szaúd-Arábia délnyugati részén fekvő Dzsazan tartományban.

Azóta, hogy Szaúd-Arábia arab szövetségeseivel együtt tavaly márciusban légi hadműveletet indított az Abed Rabbó Manszúr Hádi nemzetközileg elismert jemeni elnök ellen harcoló síita húszi lázadók visszaszorítására, több mint 90 civil és katona vesztette életét a sivatagi királyság jemeni határvidékén a konfliktus átgyűrűzése miatt.

Jemenben 2014 augusztusában éleződtek ki az ellentétek a húszik és az akkori kormányzat között. A jemeni konfliktusban az Irán támogatását élvező húszik és Ali Abdullah Száleh volt elnök hívei állnak szemben a Szaúd-Arábia által támogatott és a tavaly júliusban visszafoglalt Ádenben működő, Hádi elnök vezette kormánnyal.

A harci cselekmények következtében eddig több mint 5800-an haltak meg, közülük 2600 polgári lakos. Csaknem 2,4 millió ember hagyta el otthonát a polgárháború sújtotta arab országban, és az ENSZ adatai szerint a jemeniek több mint 80 százaléka élelmiszersegélyre vagy más alapvető ellátásra szorul az arab világ legszegényebb országában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik