Nagyvilág

A török miniszterelnök Kijevben terroristázta le az oroszokat

Oroszország úgy viselkedik Szíriában, mint egy terrorszervezet, ha pedig ezt tovább folytatja, és civileket kényszerít menekülésre, akkor erre Törökország “nagyon határozott választ ad” – jelentette ki Ahmet Davutoglu török miniszterelnök hétfőn Kijevben Arszenyij Jacenyuk ukrán kormányfővel közösen tartott sajtótájékoztatójukon.

A török kormányfő emberiesség elleni bűntettek elkövetésével vádolta meg Oroszországot, és felszólította a világközösséget, hogy tegyen határozott válaszlépéseket.

Oroszország, és az olyan terrorszervezetek, mint az Iszlám Állam számos, emberiesség elleni bűncselekményért felelősek Szíriában, és erre a nemzetközi jog keretein belül kell válaszolni

– fogalmazott Dovutoglu.

A török politikus szerint míg ő Kijevben tárgyalt, Oroszország légi csapást mért Szíriára a török határ közelében, eltalált egy iskolát és egy kórházat, aminek következtében sokan meghaltak.

Az ukrán-orosz konfliktusra rátérve leszögezte, hogy Törökország a Krím félszigetet Ukrajna szerves részének tekinti. Kiemelte, hogy Ukrajna országa stratégiai partnere, és köszönetet mondott Kijevnek, amiért számos kérdésben szolidáris volt Törökországgal.

Jacenyuk a maga részéről szintén megköszönte vendégének, hogy a török nép támogatja Ukrajna területi egységét és “az orosz agresszió elleni harcát”.

A két miniszterelnök jelenlétében hitelmegállapodást írtak alá, amely alapján Ankara 50 millió dollár kölcsönt folyósít Kijevnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik